// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Nemsokára Romániában is előfizethet Elon Musk menő űrinternetére. Már ha lesz rá elég pénze

// HIRDETÉS

A Starlink szolgáltatása ugyanis nem olcsó. És akkor még finoman fogalmaztunk.

Kezdjük a jó hírrel: belátható időn belül már Romániában is elérhető lesz a Starlink műholdas internetszolgáltatás.

Ami tényleg azt jelenti, hogy az űrbe fellőtt, és Föld körüli pályán keringő műholdak szórják az internetet, aki pedig megvásárolja a vevőberendezést, az büszke felhasználója lehet a futurisztikus technológiának.

A cég számításai szerint a szolgáltatás valamikor jövőre indul be Románia területén, miután március elején megszerezte a szolgáltatási jogot.

Bár ez azt jelenti, hogy még majdnem egy évig várni kell a beindulására, a cég honlapján máris elő lehet jegyezni a szolgáltatást.

És akkor itt következik a rossz hír.

Aki ugyanis szeretne élni a szolgáltatással, annak sokat kell fizetnie.

Nem kicsit, nagyon.

A vevőberendezés 3200 lejbe kerül, ezt 410 lejért szállítják ki.

És természetesen havi előfizetési díj van, ami 529 lej.

Ezért 250 Mb/s-os letöltési sebességet ígérnek.

Persze a szolgáltatást elsősorban nem a nagyvárosi hipsztereknek ajánlják, hanem olyan elszigetelt helyszíneken, ahol nincs jelen semmilyen szolgáltató, például egy hegyi menedékházban vagy egy erdészházban.

Esetleg olyan településeken, ahol gyenge a 4G- vagy az 5G-lefedettség, és optikai kábel sincs.

Szintén ajánlott a tengeri olajfúrótornyokon.

Vagyis nem azokon a településeken akar versenybe szállni, ahol optikai kábelen néhány tucat lejért 1 Gb/szekundumos internet száguld.

Viszont az elszigetelt településeken működő iskolákban és közintézményekben megoldást jelenthet.

Már ha elő tudják teremteni közpénzből a horribilis költségeket.

A Starlink műholdprojekt az Elon Musk neve által fémjelzett SpaceX űripari cég világméretű műholdas projektje, amelyet a globális internetszolgáltatás céljára indított el.

Az alacsony vagy közepes Föld körüli pályán keringő műholdak segítségével nyújtott internetszolgáltatás mintegy 4 milliárd ember számára valósulhat meg, olyanoknak, akiknek eddig erre nem volt technikai lehetőségük.

A Starlink-projekt keretében eddig több mint 2000 műholdat lőttek fel, de a tervek szerint végül mintegy 12 ezer kis műhold kering majd a Föld körül, amelyek 2026-ra az egész világon nagysebességű internet-lefedettséget teremtenek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé
Főtér

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.