// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Nemsokára csak az nem kap oltást, aki nem akar – 3,3 millió vakcina jön áprilisban

// HIRDETÉS

Újabb oltóközpontok nyílnak a következő hónapban és növelik a kabinetek kapacitását. Útra kelnek a mobil oltóközpontok is, mihelyt megérkezik az első Johnson & Johnson-szállítmány.

Szép kis számokkal rukkolt elő kedden az oltáskampányt koordináló stáb, amiből arra lehet következtetni, hogy az országos oltási akció nagyobb sebességre kapcsol áprilistól.

A szerződések alapján Románia 3 339 120 vakcinadózist kap a következő hónapban, ebből több mint 160 ezret az amerikai Johnson & Johnson szállítana. Egy hónappal később már ötmillió adagot kap az ország, ha nem lesznek (ismét) csúszások.

Valeriu Gheorghiţă oltáskampány-koordinátor korábban már elmondta, első körben az áprilistól aktív mobil oltóközpontoknak küldik el az egydózisú amerikai vakcinát, hogy a nehezen megközelíthető, vagy az oltóközpontoktól távolabb eső településekre vigyék.

Az viszont már friss hír, hogy április elején újabb oltóközpontok nyílnak országszerte, ahol kizárólag a Moderna vakcinájával lehet oltakozni, sőt, a kampánystáb azt bejelentette, hogy az oltópontok kapacitását is növelik a következő napokban: naponta 60-ről 90-re emelnék a beoltottak számát kabinetenként.

Azt is megtudhattuk kedden, hogy jelenleg 760 ezren szerepelnek a várólistán, a foglalást viszont nagyon nem érdemes visszamondani, mert akkor automatikusan a várólista végére kerülünk – jelentette be Valeriu Gheorghiţă.

A kampányrajt óta 1 963 148 személyt oltottak be Romániában, ebből 1 002 456-an már a második oltáson is túl vannak. Az AstraZenecából – melyet a legfrissebb hírek szerint átneveznek, ezentúl Vaxzevria néven kerül forgalomba – egyelőre csak hárman kapták meg az emlékeztető oltást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro