// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Nem viccel a belügyminiszter: ultimátumot adott a csendőrségnek a szétvert tavalyi kormányellenes tüntetés ügyében

// HIRDETÉS

Mert szerinte a rendvédelmi szervezet akadályozza a nyomozást.

Keményen beleállt a tavaly augusztus 10-én csendőrrohammal szétvert kormányellenes tüntetésen történtek felderítésébe, illetve a csendőrség szekálásába Marcel Vela belügyminiszter: ultimátumot adott csütörtökön a csendőrségnek, hogy oldják fel az akció idején lezajlott rádióforgalmazás titkosítását.

Magyarán: hozzák nyilvánosságra, milyen beszélgetések zajlottak a csendőrségi illetékesek között a bevetés előtt, alatt és után a rádió adó-vevőkön.

Az új miniszter néhány hete, még az államfőválasztás kampányidőszakában jelentette be, hogy feloldják az akcióról készül belügyminisztériumi jelentés titkosítását – ami kampányakciónak jó volt, de valójában nem volt több porhintésnél a polgárok szemébe, hiszen jelenleg csupán az ügyben nyomozó katonai ügyészek tekinthetnek bele a jelentésbe, a nyomozás lezárultáig az a nyilvánosság elől továbbra is elzárva marad.

Mivel egyrészt a kormány most nagyon kellemetlen helyzetben van, hiszen úgy kell kidolgoznia a jövő évi költségvetést jóformán kiürült államkassza mellett, hogy ne sértse meg egyetlen társadalmi csoport érdekeit sem, és meg tudja lépni az előző kormány által beígért béremeléseket, másrészt jövőre önkormányzati és parlamenti választásokat is tartanak, a kormánynak valamivel el kell terelnie a figyelmet a számára kellemetlen dolgokról, így most is jól jön a szétvert tüntetés témája.

Vela most konkrétan a bukaresti csendőrséget vádolta meg azzal, hogy szándékosan megpróbálja nehezíteni a nyomozást azzal, hogy nem adja ki a rádióforgalmazásra vonatkozó adatokat – miközben a craiovai, a konstancai és a ploiești- i csendőrök már rég feloldották a saját beszélgetéseik titkosítását.

A miniszter igyekezett keménynek mutatkozni: kijelentette, hogy nem hajlandó belemenni a csendőrök játékaiba, és azok a csendőrségi vezetők, akik felelőssé tehetők a nyomozás akadályozását, a karrierjükkel játszanak.

Ezért ultimátumot adott, hogy péntekig – vagyis máig – adják ki a beszélgetéseket.

Úgyhogy be lehet készíteni az italt és a rágcsálni valót, mert még az is lehet, hogy a következő hetekben, hónapokban érdekes meccsnek lehetünk szemtanúi a román állami intézmények között.

Addig sem a napi gondokra figyel a lakosság.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Székelyhon

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

// még több főtér.ro