Sajátos eszközzel venné elejét a bűncselekményeknek a bukaresti belügyminisztérium.
Egészen eredeti, viszont meglehetősen ellentmondásos eszközhöz folyamodott a belügyminisztérium annak érdekében, hogy visszaszorítsa a korrupciót a határrendészek körében: kötelező börtönlátogatásra küldi őket, hogy saját szemmel győződjenek meg róla, milyen körülmények között kellene élniük, ha vesztegetést fogadnának el, és lebuknának.
Erről már alá is írta a megállapodást az Országos Börtönigazgatóság, a határrendészet és a belügyminisztérium korrupcióellenes főosztálya.
A lépés miatt természetesen kitört a botrány, az érintettek ugyanis nagyon nem tartják jó ötletnek.
A börtönigazgatóság alkalmazottait tömörítő szakszervezet felháborodott hangvételű közleményben reagált, amelyben törvénytelen visszaélésnek és megalázónak nevezi az intézkedést, mivel úgy véli: korruptnak és börtöntölteléknek bélyegzik általa a határrendészeket.
A szakszervezet elnöke feltette a költői kérdést is:
Egyben azzal vádolta meg a kormányt, hogy politikai alapon nevezte ki a rendészeti intézmények parancsnokait, akik emiatt a politikai osztályt szolgálják, és már nem tudnak különbséget tenni a valóság és az abszurd között.
A közlemény szerint a megállapodás nyomán a börtönök „zarándokhellyé válnak, ahol Szent Korrupció ereklyéit csókolgatják” az előttük elvonuló határrendészek rovására ocsmány poénokat sütnek el, és persze gyalázzák is őket közben.
A megállapodás értelmében hetente nyolc határrendésznek kötelező börtönlátogatást tennie, hogy lássák, milyen körülmények között élnek a rabok, és ezáltal tudatosítsák magukban, milyen következményekkel jár a korrupció.
A szakszervezet szerint ez
A belügyminisztérium furcsa kezdeményezése minden bizonnyal újabb kétségbeesett lépés, amellyel szeretnék elérni, hogy az ország schengeni csatlakozását ellenző országok meggondolják magukat.
Legutóbb Ausztria jelezte: nem tartja megfelelőnek a román határőrizetet, mivel a vizsgálatok alapján az Ausztriába érkezett illegális migránsok nagy többsége Románián is keresztülhaladt, anélkül, hogy a román hatóságok regisztrálták volna.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
További híreink: Tánczos Barna elárulta, milyen mértékben növelnék az ingatlanadókat, az ál-miniszterelnökhelyettes után pedig itt az élethű álelnök.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.

Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.

Közben egyáltalán nem biztos, hogy szeptember 8-án elkezdődik az iskola. A PSD pedig nem lép ki a kormányból, meg lehet nyugodni.