// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Nem úgy van az: nem örülhet minden hiteles a törlesztés kilenc hónapos felfüggesztésének

// HIRDETÉS

Nehogy már.

Bizonyára sokan fogadták meglepetéssel vegyes örömmel a román kormány bejelentését, hogy a magyar példát átvéve Romániában is a hiteltörlesztések kilenc hónapos, vagyis év végéig tartó felfüggesztésével segítik ki a járvány miatt bevétel nélkül, vagy kevesebb bevétellel maradt hiteleseket.

A kormány csütörtök estébe nyúló ülésén el is fogadta az erre vonatkozó sürgősségi rendeletet – amiből kiderül, hogy azért mégsem eszik olyan forrón a kását.

Florin Cîţu pénzügyminiszter ugyanis az ülés után azt mondta: a törlesztés felfüggesztésére nem minden hiteles jogosult alanyi jogon, csupán azok, akiket a járvány valamilyen mértékben közvetve vagy közvetlenül érint.

Azt viszont nem pontosította, hogyan állapítják meg, milyen kritériumok alapján állapítják meg, hogy ki és milyen mértékű érintettség alapján jogosult a törlesztés halasztására, csak annyit mondott: az érintettek köre széles lesz, mivel valamilyen formában mindannyiunkat érint a világjárvány.

A rendelet értelmében a törlesztés felfüggesztésének időszakában esedékes kamatokat tőkésítik és szétosztják a törlesztés fennmaradó időszakára, tehát a későbbi törlesztőrészletek nagyobbak lesznek az eredetieknél. A hitelesek 9 hónapnál rövidebb időszakra is igényelhetik a törlesztés felfüggesztését, amelyet szükség esetén meghosszabbíthatnak, de nem tovább, mint december 31.

A törlesztés felfüggesztésére vonatkozó igényt legkésőbb a szükségállapot végéig kell jelezni a bankoknál.

És már ebben is különbözik a magyar intézkedéstől: ott ugyanis azt kell jelezni, ha valaki nem kíván élni a lehetőséggel.

A romániai fogyasztói egyesületek már jelezték is, hogy szerintük ezek a intézkedések inkább a bankoknak kedveznek, mint az adósoknak.

Például azok, akik már a szükségállapot előtt sem tudtak törleszteni, nem kerülhetnek be a kedvezményezettek közé, ráadásul a végrehajtások is folytatódnak.

Azt sem tartják korrektnek, hogy a felfüggesztés időtartama alatt felszámolják és a tőkéhez írják hozzá a kamatot.

Hogy végül is kinek lesz rossz meg jó, majd kiderül, ha a kormány közzéteszi a rendelet alkalmazási előírásait.

Legalábbis remélhetőleg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro