Persze ettől nem mennek csődbe, de azért érezzék a törődést. Fáj is nekik.
Nem csupán az égbe szökő gázárak miatt fájhat a fogyasztók feje, hanem a gázszolgáltatók trükközései miatt is, azok ugyanis előszeretettel módosítják menet közben a játékszabályokat – természetesen úgy, hogy ők jussanak több pénzhez az ügyfelek kárára.
Ezt elégelte meg az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE), amely csütörtökön több szolgáltatót is szép kis bírsággal kínált meg, amiért úgy emelték az áraikat, hogy az ügyfeleiknek kínált új szerződésekben a szerződés időtartamára rögzített árat ígértek, és nem jelezték, hogy ez azért menet közben mégiscsak módosulhat.
míg a Premier Energynek 200 000 lejt kell befizetnie a büntikasszába.
Az ANRE egyúttal felszólította a szolgáltatókat, hogy tartsa tiszteletben azokat az ajánlatokat, amelyek a szerződés megkötésének időpontjában érvényesek voltak, és a szerződések lejártáig az azokban rögzített áron szolgáltassa a gázt.
Kisebb összegű, 30 00 lejes bírságot kapott az Enel Energie és az Enel Energie Muntenia is, amiért a szerződésben nem rögzítették azok megkötésének időpontját, mint ahogy azok érvényességének időtartamát sem.
Ugyanekkora bírságot kapott a Nova Power&Gas is,
A kirótt bírságok összege eléri a 2,7 millió lejt.
Ami – tekintve a cégek méretét és forgalmát – nem is olyan nagy, de azért a jelek szerint még ez is kellemetlenül érinti őket.
Az ENGIE és az E.ON közleményt adott ki, amelyben tagadják, hogy megtévesztették volna az ügyfeleiket, a drágításokat pedig azzal indokolják, hogy nőtt a földgáz világpiaci ára.
Erre hivatkozva mindkét szolgáltató arra készül, hogy megfellebbezze a bírságot.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.