// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

Nem számítanak majd nyugdíjasnak, akik nem fizették tíz évig a hozzájárulást

// HIRDETÉS

Ők a jövőben szociális támogatást kapnak majd.

Kétféle nyugdíjas-kategória jön majd létre abban az esetben, ha megvalósulnak a kormány átalakítási tervei: Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter vasárnap este az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva közölte, a kormány azt tervezi, hogy a nyugdíjtörvény reformja során „leválasztja” a többi nyugdíjasról azokat, akik kevesebb mint tíz évig járultak hozzá a nyugdíjalaphoz.

A beszélgetés során a riporter föltette a kérdést, milyen sorsra számíthat az a mintegy 3,2 millió nyugdíjas, akinek illetményen nem éri el az 1000 lejt. A miniszter közölte: azok, akik nem fizették tíz évig a nyugdíj-hozzájárulást, így minimálnyugdíjat kapnak, kiveszik a nyugdíjasok sorából, és státusuk szociális alapon támogatottá válik.

Ezt azzal indokolta, hogy az érintettek nyugdíja utolérte azokét, akik 15-20 évig fizettek nyugdíj-hozzájárulást, de így is csak 5-600 lejt kapnak.

Így azok, akik tíz évnél kevesebb ideig járultak hozzá a nyugdíjalaphoz, idén július elsejétől 640 lejes juttatást kapnak, és ennek nyomán más kategóriák nyugdíja sem lehet ezen összegszint alatt.

Hozzátette, a nyugdíjasok esetében a nyugdíjpont értéke 2020-ig 1775 lejre nő, a minimáljuttatást kapók esetében azonban nem, az ő illetményüket a kormány akkor emeli, ha indokoltnak látja, de nem ugyanabban az ütemben, mint azokét, akik hosszabb ideig hárultak hozzá a nyugdíjalaphoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást
Székelyhon

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást

Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.

// még több főtér.ro