A magyarlakta megyékben igencsak alacsony a részvételi arány.
Nem hozta különösebben lázba a magyarokat az államfőválasztás első fordulója – legalábbis délig biztosan nem. A magyarlakta megyék ugyanis a sor végén kullognak a részvételi arány szempontjából, miközben a dél-romániai vidékek szavazói igencsak kitettek magukért.
Országos szinten 12 órakor 15,82 százalékos volt a részvételi arány, ami azt jelenti, hogy 2 882 075 polgár él választójogával.
A sor végén Szatmár megye kullogott, ahol 11,04 százalékos vélt a részvételi arány, de Kovászna (11,21), Bihar (12,60), Hargita (12,96) és Maros megye (13,56) adatai sem azt jelzik, hogy túlzott lenne az érdeklődés.
Az élen a Bukarestet körülölelő Ilfov megye áll 20,23 százalékkal, ezt Konstanca (19,02) és Teleorman (18,71) követi.
Brassó (18,41), Szeben (17,82) és Kolozs (17,60) megye is jól mozgósított.
A magas dél-romániai részvételi arány a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) kedvezhet, ez a vidék ugyanis hagyományosan a PSD szavazótáborának ad otthont.
A Brassó, Szeben és Kolozs megyei viszont a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), illetve az USR-PLUS-nak.
Amúgy a jelöltek jelentős része már leadta szavazatát.
Klaus Iohannis államfő azt mondta, egy normális Romániára szavazott, és úgy vélekedett: a szavazás napja a legfontosabb nap a demokrácia hívei számára.
Viorica Dăncilă szociáldemokrata exkormányfő elmondása szerint a biztonságos és méltóságteljes Romániára szavazott, a „nyugdíj- és fizetéscsökkentések, megszorítások ellen” voksolt.
Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke azt mondta: a változásra szavazott, amelynek nem öt vagy tíz év múlva kell elkezdődnie, hanem most.
Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje azt mondta: arra szavazott, hogy a következő évtizedekben legyen nagyobb tisztelet az állam részéről a polgár iránt, legyen nagyobb tisztelet a magyarok és a románok között.
„Azért szavaztam ma, hogy egy erős közösségnek az erejét felmutassuk. A mai választás nemcsak a jelöltekről szól, hanem a közösségről is. Magas lesz a részvétel. Ezért arra biztatok mindenkit, hogy ne üljön otthon, és menjen szavazni. Minden egyes szavazat számít ahhoz, hogy a következő években is az érdekeinket tudjuk képviselni” - figyelmeztetett Kelemen.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...