A tablettákat egy nukleáris incidens esetére gyártották, elővigyázatosságból. Ok nélküli beszedése komoly egészségügyi problémákhoz vezethet.
Az idősebb korosztály még biztosan emlékszik rá, hogy az 1986-os csernobili atomerőmű-baleset után az embereknek kálium-jodid tablettákat adtak, hogy azzal védjék őket a káros sugárzásoktól. Bár a szakértők véleménye szerint nem kell tartanunk egy atomkatasztrófától, az ukrán-orosz fegyveres konfliktus arra késztette a döntéshozókat, hogy elővigyázatosságból gyártassanak le harmincmillió kálium-jodid tablettát.
ebből is látszik, hogy indok nélküli szedésük komoly pajzsmirigy-problémához vezethet. Az egészségügyi tárca jelenlegi elképzelése szerint a legtöbb megyébe már eljuttatott készítményt a háziorvosok osztanák ki a lakosságnak, elmagyarázva a pácienseknek a veszélyeket. Tájékoztató kampányt is terveznek a tabletták helyes tárolásáról és alkalmazásáról. A háziorvosok már múlt héten jelezték, hogy nem fog menni a tabletták kiosztása, hiszen erre már tényleg nincs kapacitásuk. Az orvosok
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter válaszképpen elismerte, hogy sok feladat hárul a házi- és szakorvosokra egyaránt, de emlékeztette őket, hogy a szakmai felelősségük is nagy, hiszen amikor a közegészségügyi érdek úgy kívánja, plusz erőfeszítésekre van szükség mindenki részéről. A háziorvosok továbbra sem értenek egyet a tabletták kiosztásával, és különösen zavarja őket, hogy a minisztérium nem egyeztetett velük a döntés meghozatala előtt. Állításuk szerint napi több mint 12 órát elvinne a tabletták kiosztása, emellett még ott van a rendelőt felkereső betegek ellátása és a terepmunka is. Három hétig napi több mint 20 órát kellene dolgozzanak, hogy kiosszák az összes tablettát. Keddi sajtótájékoztatóján Alexandru Rafila elmondta: lehetséges, de nem valószínű, hogy nukleáris katasztrófa történjen, mindenesetre fel kell készülni rá. Csecsemőknek negyednyi, három év alatti gyerekeknek fél tablettát kell adni, míg a 3 és 12 év közöttieknek egy egészet. A 12 év felettiek és a felnőttek két darab tablettát vehetnek be,
A hatóságok bejelentése után, maximum 8 órán belül, de semmi esetre sem több, mint 24 órán belül a lakosságnak hozzá kell jutnia a kálium-jodidhoz. Mindaddig 25 fok alatt, az eredeti csomagolásban, gyerekektől elzárva tartandó. Három év után jár le a szavatosságuk, ekkor sem szabad a szemétbe dobni, hanem el kell vinni egy patikához. Rafila továbbra is a háziorvosokra segítségére számít a tabletták szétosztásában, szerinte megoldható úgy, hogy ne befolyásolja a betegek hétköznapi ellátását.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Elhatárolódik az Udvarhelyen történt verekedéstől a Benedek Elek-iskola vezetősége, az incidens nem a tanintézet rendezvényén, hanem az azt követő buli lezártával történt. A Jungle Club tulajdonosa leszögezi, a lokálon kívül estek egymásnak a felek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.