Annak ellenére, hogy több tanú is igazolta Pomohaci beteges hajlamait, ügyét elévülés miatt ejtették.
Megúszta a börtönbüntetést a népdalénekesként is szép karriert befutott volt székelymosoni (Moşuni) ortodox pap, annak ellenére, hogy több tanú is igazolta, kiskorúakkal kezdeményezett és tartott fenn szexuális kapcsolatot. A vádakat azért ejtették az ügyészek, mert a feltételezett bűncselekmény óta eltelt tíz év, ezzel pedig elévült Cristian Pomohaci büntethetősége.
A házkutatások során kiderült, hogy az egykori lelkipásztor rendszeresen látogatott melegeknek szóló internetes oldalakat, ami önmagában nem bűncselekmény. Az viszont terhelő körülmény, hogy Pomohaci több kiskorút is megkörnyékezett, erről maguk a – ma már felnőtt korú – áldozatok számoltak be. Egy tanú, aki jelenleg Hollandiában egyetemista, azt állította, hogy 16 évesen háromszor is szexuális kapcsolatot létesített a volt pópával, aki fizetett a szolgáltatásáért.
Pomohaci ellen csak azt követően indult bűnvádi eljárás, hogy egy 22 perces hangfelvétel került a nyilvánosságra, amin jól hallható, miként próbál rábeszélni egy 17 éves fiút arra, hogy feküdjön le vele.
Egy másik ügyben egyébként adócsalással vádolták, és miután beismerő vallomást tett, egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Botrányai miatt a szebeni érsekség örökre eltiltotta a papságtól. Nem öltheti többé magára a papi ruhát, és nem tölthet be semmilyen egyházi tisztséget, laikus teológusként viszont szociális-filantróp, kulturális, oktatási tevékenységeket folytathat, és énekesként is tevékenykedhet, amiből simán megél élete végégig, ugyanis rajongói tántoríthatatlanul hisznek az ártatlanságában. Közösségi oldalát jelenleg is több mint 185 ezren követik.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.