Tizenegy háziállatot mészárolt le Középajtán.
Alighogy elkezdett kitavaszodni, Erdővidéken máris elindultak a falvak felé a medvék, feltehetően táplálék után kutatva – írja a Székely Hírmondó. Ezúttal Középajta esett útjába az egyik bundásnak, ahol tizenegy juhot elpusztított a falutól mintegy kétszáz méterre levő karámban.
A károsult Nagy Iuliu fia a lapnak elmondta, a medvetámadás szombatra virradóra történt a falu közelében, ahol állataikat tartották. A medve ledöntötte a juhkosarat, és bement a háziállatok közé, tizenegyet közülük megölve.
„Elvinni nem tudott egyet sem, mert közben a kutyák előjöttek, a medve pedig az ugatásra elment” – mondta.
A nyomaiból ítélve a nagyvad a falunak a Baróti-hegység felé eső keleti oldaláról közelített a kertek alatt. Korábban egy helyen még próbálkozott támadással, de ott nem jött össze neki, így jutott el Nagyékhoz.
A gazdák aggodalmát tetőzi, hogy úgy néz ki, a vad nem hagyta annyiban a dolgot, mert szombat éjjel, sőt vasárnap éjjel is visszatért, azonban ekkor már a kutyáknak köszönhetően nem tudott a juhok közelébe férkőzni. A károsultaknak már tavaly is volt dolguk a medvével: igaz, akkor a legelőn támadott a vad, annyi különbséggel, hogy akkor a kilenc darab juhot el is vitte, nem hagyva hátra semmit, amivel bizonyítani tudták volna a támadást a gazdák, így kártérítésért sem fordultak.
Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.
Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.
Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?
A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.
Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.
Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.
… aztán jöttek a problémák: akadt olyan (erdélyi) szavazókörzet, ahol nem volt se fűtés, se áram… és Klaus Ionopotchivanoc Iohannis igazi européer hősként elmenekült az újságírók elől.

Medvék jelentkeztek Gyulafehérváron. A szavazókedv nem olyan mértékű a külföldön élő román állampolgároknál, mint 2019-ben.

...nagy a magyar-román diplomáciai erőfeszítés a teljeskörű schengeni csatlakozás irányába, nem kis eredménnyel. Egy Bihar megyei férfit gyanúsítanak illegális migránsok szervezett szállításával. Az amerikai vízummentesség után jöhet a kínai.

Az egyik elnökjelöltnek pedig törölnie kell az internetről a kampányanyagait, amire eddig nem volt példa.

… a nagy manelisták sorra írják-dalolják ódáikat az államelnök-jelöltekhez… és megszűnik az Országos Drogellenes Ügynökség.

December elsejétől nem vásárolható használt autó RAR AutoPass nélkül. Most már tényleg nem ússzuk meg az erős széllel megtámogatott havazást.

Alig egy hét van hátra az elnökválasztás első fordulójáig, de az emberek többsége nem tudja, mi a dolga az államfőnek. Titokzatos holttestet találtak Arad megyében egy szennyvíztartályban.

… Peszedisták: a penelisták már a kampányvideókat is lopják… és az időjósok belenéztek kristálygömbjeikbe, majd megjósolták a kis meleget.

Az RMDSZ bárkivel kormányozna, ha nincs a környéken az AUR. Közben még akár Elena Lasconi is bejuthat az elnökválasztás második fordulójába – állítja egy USR-megrendelésre készült felmérés.

Valós időben, térképen lehet követni a romániai vonatok pozícióját. Kitartó volt egy tolvaj Nagyváradon: több templomba is betört.