// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
elutasítás

Nem hagyná az OTP Bank, hogy Bukarest keresztbe tegyen neki

Ezért óvást nyújtott be a román jegybank döntése ellen, amelyben az elutasította a Banca Românească megvásárlását.

Az utolsó napig kivárt, de nem adta meg azt az elégtételt a magyar OTP Bank, hogy küzdelem nélkül lemondjon a Banca Românească megvásárlásáról.

Dan Suciu, a tranzakciót egy hónappal ezelőtt elmeszelő Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője a G4Media.ro portálnak elmondta, a magyar pénzintézet múlt hét végén, a határidő utolsó napján óvást nyújtott be a jegybank elutasító döntése ellen.

Az OTP Bank döntése nem meglepő, hiszen már a jegybank elutasító döntését követően közölték, vizsgálják annak a felügyeleti levélnek a tatalmát, amelyben a nemzeti bank közölte, nem hagyja jóvá a Banca Românească 99,28 százalékos tulajdonrészének megvásárlását.

A román jegybank döntésének háttere meglehetősen homályos, mivel a megvásárolni szándékozott bank nincs román tulajdonban, az OTP a National Bank of Greece-től, azaz a Görög Nemzeti Banktól kívánja megvásárolni.

A görög tulajdonos ellen pedig semmilyen kifogás nem volt Bukarestben.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro