// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

Nem fűtöttük annyira a levegőt

// HIRDETÉS

Kevesebb széndioxidot puffogtunk a levegőbe tavaly. Az EU megmérte. Végre egy országrangsor, aminek jó az elején lenni, és ott is vagyunk.

Az Európai Unióban csökkent tavaly az üvegházhatást okozó szén-dioxid fosszilis energiahordozók elégetéséből származó kibocsátása – közölte szerdán az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az Eurostat számításai szerint 2013-ban az Európai Unió fosszilis üzemanyag felhasználásból eredő szén-dioxid-kibocsátása 2,6 százalékkal csökkent a 2012-eshez képest, amikor 1,6 százalék volt a csökkenés az előző évihez képest.

A globális felmelegedés kiváltójának tekintett üvegház-hatást okozó gázok 80 százalékát a szén-dioxid adja az Európai Unió kibocsátásában. 

2013-ban az Európai Unió (mostani) 28 tagállamából huszonkettőnek csökkent a CO2 kibocsátása. A legnagyobb csökkentést Ciprus (14,7 százalék), Románia (14,6 százalék), Spanyolország (12,6 százalék), Szlovénia (12,0 százalék), valamint Bulgária és Görögország (egyaránt 10,2 százalék) érte el.

A szén-dioxid-kibocsátás csak Dániában (6,8 százalék), Észtországban (4,4 százalék), Portugáliában (3,6 százalék), Németországban (2,0 százalék), Franciaországban (0,6 százalék) és Lengyelországban (0,3 százalék) növekedett.

A legnagyobb kibocsátók sorrendben Németország 760, Nagy-Britannia 455, Franciaország 346, Olaszország 342, Lengyelország 290, Spanyolország 224 és Hollandia 162 millió tonnával. A hét ország együttesen az EU 2013-as szén-dioxid-kibocsátásának 77 százalékáért volt felelős.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro