// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó

Nem fogja elhinni, miért nem maradhat Kövesi a főügyészségen, amelyet hat évig vezetett

// HIRDETÉS

Igen, Tudorel Toader keze van benne. Könyékig.

Elutasította ma a Legfelső Bírói Tanács (CSM) ügyészi részlege Laura Codruţa Kövesi kérését, hogy ismerje el azt a szakmai fokozatát, amely az új szabályozás szerint szükséges ahhoz, hogy valaki a főügyészségen dolgozhasson.

Ebben az az elképesztő poén, hogy Kövesinek egyáltalán kérnie kellett ezt, miután hat évig, 2006-2012 között ő maga volt a főügyész, az egész intézmény vezetője, 2013 és 2018 júliusa között pedig az intézmény egyik autonóm alegységét, a DNA-t irányította.

A volt főügyész adminisztratív megalázása Tudorel Toader igazságügyi miniszter ügyködésének köszönhető. A miniszter az egyébként is problémás igazságügyi törvényeket (mindhárom törvényt elkaszálta az alkotmánybíróság) pár hete sürgősségi kormányrendelettel egészítette ki (amelyről holnap dönt az alkotmánybíróság), és belefoglalta, hogy csak az dolgozhat a főügyészségen, akinek ennek megfelelő szakmai fokozata van. Eddig elég volt a mintegy tíz évnyi szakmai tapasztalat.

Toader már ekkor megmondta, hogy ha nincs meg a kért szakmai fokozata, Laura Codruţa Kövesi nem maradhat a főügyészségen, ahova Augustin Lazăr helyezte át a Szeben megyei DIICOT-tól július 11-én, miután előző nap az államfő végül aláírta Kövesi menesztését a DNA éléről.

Mi több, Toader azt is kikötötte, hogy az ügyészi szakmai fokozatokban nem lehet ugrálni és kihagyni egy lépést, miközben Kövesit bő 12 éve alapfokú bíróság melletti ügyészségről nevezték ki főügyésszé. Azaz Kövesinek először dolgoznia kell táblabíróság mellett működő ügyészségen ahhoz, hogy szakmai fokozata lehetővé tegye kinevezését a legfelső bíróság mellett működő főügyészségre.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro