// 2024. október 2., szerda // Petra
EMNP

Nem fogadta el az RMDSZ befutó tanácsosi helyét az EMNP

A két politikai szervezet marosvásárhelyi képviselői hétfőn megegyezés nélkül egyeztettek.

Befutó helyet ajánlott az RMDSZ a néppárt számára a marosvásárhelyi tanácsosi listáján – tájékoztat az RMDSZ hétfői hírlevele azt követően, hogy a két szervezet városi szervezeteinek képviselői találkoztak. Péter Ferenc, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke közölte: olyan ajánlatot tettek, amely egy mandátumot garantálna, egyet pedig az összefogás által megalapozott jó eredmény esetén szerezhetne meg a néppárti jelölt. A polgármester-jelölt személyében megtörtént már az összefogás, ezt erősítené egy közös tanácsosi lista – tette hozzá.

Az RMDSZ közleményéből kiderül, hogy az EMNP nem fogadta el a „nagyvonalú ajánlatot”, de remélik, hogy meggondolják magukat. „Bízunk benne, hogy ma még nem mondták ki az utolsó szót, és a saját pártjuk, de elsősorban az erős vásárhelyi magyar képviselet érdekében fognak dönteni” – fogalmazott Péter Ferenc, aki szerint az RMDSZ biztos abban, hogy az összefogás mozgósító hatására növelni tudja a marosvásárhelyi magyar önkormányzati képviselők számát. A szövetség ajánlata az utolsó pillanatig érvényes lesz – zárul a közlemény.

Arra nem tér ki a közlemény, hogy az EMNP miért nem fogadta el az ajánlatot. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro