Gyerekekkel végeztették el a piszkos munkát.
Ennél már nincs lejjebb… Nicolae Guță sok pénzt látott nagymenő manele énekes PSD-nek írt kampánydala is elég nagy megrázkódtatást okozott a vájtfülűeknek, de a kormánypárt legújabb, a kampányfinisre hagyott kortesdala egyenesen gyomorforgató.
Népviseletbe öltözött gyerekekkel énekeltetik el benne, hogy miért is kell vasárnap elmenni és a PSD-re szavazni. Mindehhez egy máramarosi népdal adja a zenei aláfestést, hiszen a cél világos:
Mert – és akkor random módon kiragadunk pár gondolatot a szövegből – a PSD véd, oltalmaz, óvodát, iskolát és pénzt ad. És a gyerekeknek jövőt, de hazahozza az emigrált honfitársakat, sőt, feltámasztja az országot. És megvédi Brüsszeltől... Brüsszelben.
Merthogy a kortesnóta írói a sértegetéstől sem riadnak vissza, Frans Timmermanst, az Európai Bizottság alelnökét pécézték ki erre, akit a tulipánok országából érkezett „megosztó” figuraként írnak le. És mindezt a gyerekek szájába adják.
Nem is csoda, hogy a gyermekvédelmi hatóság hivatalból vizsgálatot indított az ügyben, és azt is megpróbálja kideríteni, hogy a szereplő kiskorúak szülei beleegyeztek-e a forgatásba. Az ebben szereplő képek zöme egyébként a múlt hétvégén tartott Máramarosi napokon készült.
De olyan szóvirágok is vannak benne, hogy: Țara noastră are o cruce / La Bruxel Terheș o duce (Az országunknak van egy keresztje / Terheș viszi Brüsszelbe". Itt lelkész jelöltjükre, Cristian Terheș görög katolikus papra utalnak, akinek egyébként meg kell lakolnia döntéséért: nem szolgálhat többet az Egyesült Államokban és Kanadában.
Érdekes módon a klip végén a „România, trezește-te!” (Románia, ébredj fel!) jelmondat is elhangzik, melyről korántsem a PSD-re, inkább az elmúlt években az igazságszolgáltatás átszervezése ellen tartott kormányellenes tüntetésekre asszociálunk.
A szlogent a Morometzii együttes dala ihlette, a PSD hangszennyező kortesnótáját ellensúlyozandó ezt is idetesszük:
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Drámai fordulat állt be az elmúlt két évben a külföldön élő románok hazatérésének trendjében, amely 2022-ig egyértelmű volt – közölte hétfőn a Profit.ro gazdasági portál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Robbanás volt hétfőn a román Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban, később pedig Magyarországon a százhalombattai olajfinomítóban keletkezett tűz.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.

További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.