// 2025. október 26., vasárnap // Dömötör

Nem csillapodik az országos kanyarójárvány

// HIRDETÉS

Egy hét alatt közel 50 új esetet regisztráltak. Eddig összesen harmincan haltak meg.

7282 kanyarós esetet igazoltak Romániában péntekig, eddig 30 haláleset is történt, a lehetséges 31-iket pedig jelenleg vizsgálják Aradon – jelentette be a járványos betegségek ellenőrzésével foglalkozó központ (CNSCBT).

Nyolcan Temes, öten Arad, hatan Dolj, hárman Krassó-Szörény megyében haltak meg, egy-egy haláleset pedig Bihar, Kolozs, Călăraşi, Szatmár, Vaslui, Galaţi, Maros megyében, illetve Bukarestben történt.

„Az epidemiológiai vizsgálat a Krassó-Szörény megyei halálesetről megállapította, hogy nem a kanyaró okozta, hanem egy bakteriális felülfertőződés. A Kolozs megyéből jelentett halálesetet igazolták, azt valóban a kanyaró okozta. A 31., a kanyarónak tulajdonított halálesetet még vizsgálják, ez Arad megyében történt” – derül ki a CNSCBT heti tájékoztatójából.

Június 16-ig Romániában 7233 igazolt kanyarós megbetegedés és 30 haláleset történt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden
Főtér

Az orosz titkosszolgálat már a bukaresti spájzban van – hírek kedden

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap