// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

(Nem) bréking: a Román Akadémia vagy nem tud románul, vagy tojik a mioritikus szent nyelvre

// HIRDETÉS

A címzetes és nemzetes intézmény szépen leülhet. Négyes.

Az átlagos halandó fejében az van, hogy egy csúcsprofi intézmény ért ahhoz, amivel épp foglalkozik. A Román Akadémia esetében – amely, ugye, a hazai tudományosság ikonikus vára – ez az átlagos halandó arra gondol, hogy az ott ücsörgő és állami (vagy adófizetői, ahogy tetszik) pénzből alaposan megtámogatott koponyák, élükön a híresen „magyarbarát” Ioan-Aurel Pop történésszel és BBTE-rektorral, ismerik azon tudományágak minden csínját-bínját, amelynek óriásai.

Ilyen alapon az átlagos halandónak leszakad a pofája, amikor az alábbi történetről értesül. Ugye, nemrég volt a Román Nyelv Napja (augusztus 31.). És ezt persze többféleképpen meg kellett ünnepelni. Meg is történt. Az illetékesek szerveztek, többek között, egy nívós kerekasztal-beszélgetést is. Feltételezzük, hogy mivel a román nyelvről szólt az ünnepi rendezvény, nem a matematikusok vagy vegyészmérnökök foglalkoztak a szervezéssel.

Tovább menvén: az eseményre vonatkozó szövegeket (plakátok, meghívók, műsorfüzetek) sem matematikusok vagy vegyészek írták, a matematika vagy kémia másféle szókészletével. Na kérem, átlagos halandókként alaposan pofára estünk, amikor megpillantottuk a nemzetes intézmény által írt és kiküldött vonatkozó sajtómeghívót. Amely úgy hemzsegett a legkülönbözőbb hibáktól, mint egy felbolydult méhkas. Ja, megjegyezzük, hogy a Román Akadémia a román nyelvtan megalkotója és legfőbb őre, továbbá a román értelmező szótárak folyamatos gondozója. Egyszerűbben: a helyes román nyelv legfőbb őre.

Két feltételezésünk van: vagy az történt, hogy a nyelv(i identitás) fellegvárában akadnak olyanok, akik nem tudnak románul, vagy az, hogy magasról tojnak azokra a szabályokra, amelyeknek őrzésére hivatottak. Sejtésünk szerint a második verzió helyes. Persze, hozzászoktunk ahhoz, hogy például a román sajtó egyes orgánumai sem használják a román ékezetes magánhangzókat, bajban vannak a vesszőhasználattal satöbbi. De a szent mioritikus nyelv legfőbb őrző-védő kutyája részéről ez egyszerűen ciki. Mert akkor hogy lehet elvárni, hogy egy átlagos halandó román kövesse a helyes irányt.

Itt van az ominózus levélke. Lehet rácsodálkozni:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro