// 2025. december 6., szombat // Miklós

Nem bírja a Facebook, ahogy Eminescu gyalázta a népeket

// HIRDETÉS

Gyűlöletbeszédet tartalmaz a kötelező román tananyag, a Harmadik levél. Legalábbis a Facebook algoritmusai szerint.

Rengeteg izgalmas tanulsággal szolgált idén a román kultúra napja, amelyet még Kelemen Hunor vezetett be kulturális miniszterként. A pár éve létező ünnepet január 15-én ülik, Mihai Eminescu nemzeti költő születésnapján, akinek a verseire így nemcsak azoknak a figyelme irányul, akik épp most tanulják román irodalomból.

 

Az egész ország kötelező tananyagként biflázta a romantikus költő történelmi verseit, azok közül is a leghíresebbet, a Harmadik levelet annyira, hogy sokan fejből tudják idézni. Ma kiderült, hogy bizonyos részeit nem érdemes a Facebookon idézni, azok ugyanis politikailag nem elég korrektek a közösségi média algoritmusai számára.

 

Megbukott Eminescu a PC-teszten

Erre utaló képernyőképet látott a Facebookon olvasónk, Bücs Levente, és maga is tesztelte a gyűlöletbeszédet szűrő algoritmusokat. Posztolta a Harmadik levélnek azokat az egyébként ismert sorait, ahol Eminescu ízesen gyalázza azokat a szomszédos népeket, elsősorban a bolgárokat és görögöket, amelynek kalandvágyóbb tagjai közül kerültek ki Havasalföld fanariótaként ismert uralkodói, majd megkérte két ismerősét, hogy jelentsék a posztot a Facebook visszajelző rendszerén.

 

Nem sokkal később a Facebook kijelentkeztette olvasónkat a mobilos applikációból, visszajelentkezésnél pedig értesítette, hogy posztja sérti a közösségi platform gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályait, ezért a posztot elérhetetlenné tette. Bücs nem fogadta el az automatikus választ, felülvizsgálatot kért, amiről a Facebook megfogalmazása azt sugallta, hogy élő ember fogja végezni. 

 

Pár percen belül meg is érkezett a válasz (ami arra utal, hogy talán mégsem ember, hanem ismét algoritmus döntött), és továbbra is gyűlöletbeszédként azonosította Eminescu sorait, az eredeti poszt továbbra sem érhető el. Erre olvasónk a felajánlott válaszmezőben elmagyarázta, hogy a verssorokat a 169 évvel ezelőtt született Eminescu írta, fenn van a Wikipédián is. Ezt már valószínűleg emberi moderátor fogja olvasni, olvasónk még nem kapott rá választ.

 

 

Az ominózus sorok Franyó Zoltán műfordításában:

 

Majd az országházba gyűlnek, csak hogy egymást megdicsérjék,

Hájnyakú bolgár kufárok, nyúlt orrú görög legénykék:

És e rút pofájú horda mind latin – de talmi csak,

Mind e görög-bolgárocskák: kérkedő Traján-fiak!

Lám, e pestises, bitang had, lám, e piszkos söpredék

Úr hazánkon és fölöttünk, most ez ült fejünkre még!

Minden, ami bárgyú, hibbant, minden szomszéd nép szemetje,

Mindent, mit rothaszt a kórság, mit fekély és genny fedett be.

Hozzánk csődült és belőle hangos honfi lett azóta:

Raccsolók és tökfejűek, bamba szónokok, valódi

Kajla szájú szófecsérlők nemzetünk parancsolói!


Hát ti vagytok Róma sarja? Rongy zsiványok, torz heréltek!

Csak pirulhat minden ember, hogy ti embersorban éltek!

Mind egy-egy világcsapás már, és e sok legalja-senki

Nem röstelli félkegyelmű, korcsult nyelvére venni

Nemzetünk dicső erényét, melyből csúfot űz szava,

Még oly elszánt, hogy kiejtse fenséges neved…haza!


Párizsban ledér vigalmak, renyhe ifjak kéjtanyáin,

Céda lányok és parázna dőzsölések éjszakáin

Vagyont, ifjúságot tesztek fel egy lapra – semmire…

Tőletek Nyugat mit nyerhet – mikor nincs mit nyernie?

Visszajöttetek…pomádés-tégely volt a nyak felett,

Új monokli…jobbotokban sétapálca kard helyett:

Ifjan bár, de gyermekésszel fonnyadoztok – és a sínylő

Agyvelőkben nem tudás van – egy-két Bal-Mabille keringő.

Kéjleányoktól ti kincsért kis topánkát vettetek…

Hogy csodállak, ó, te Róma törzséből fakadt sereg!

A csendőrségről zengenek, de nem ódát

A másik érdekes tanulság az, mennyire beették magukat Eminescu sorai a köztudatunkba, és mennyi az instant költő az országban. A csendőrség még reggel posztolt egy Eminescus videót, mire a kommentszekciót elárasztották a csendőrség viselt dolgait Eminescu-versek ritmusára elregélő alkalmi versek.

 

Naná, hogy nem dicshimnuszokat zengenek a csendőrökről: a hirtelen szárba szökkenő közéleti líra az augusztus 10-i tüntetés könnygázba fojtását és a tüntetők válogatatlan elverését verselte meg. 

 

A protesztkultúra és a kötelező tananyag váratlan találkozásának eredményein itt lehet jókat szórakozni.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják
Krónika

Nicușor Dan magyarázza a veterán kitüntetését, bírálói történelemhamisítással vádolják

A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense
Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten
Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS