Fotó: Facebook/Mircea Moroșan
Fotó: Facebook/Mircea Moroșan
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
A tanterem mennyezetének darabjai omlottak le egy botoșani iskolában, az osztályban éppen órát tartottak. A Mihai Eminescu kollégium X. osztályában éppen fizikaóra zajlott, amikor a mennyezet vakolata nagy darabokban lehulltak, pánikot keltve az osztályban.
A vakolatdarabok a tanári katedrára és az első padsorra hullottak. Egy diák könnyebben megsérült, de nem szorult orvosi ellátásra, a többieknek az ijedtségen kívül más bajuk nem esett.
Az iskolaépületet nemrég újították fel európai uniós forrásokból. A botoșani polgármesteri hivatal szerint a mennyezet leomlása azonban nincs kapcsolatban a nemrég végzett munkálatokkal, azok ugyanis csak csak az épület hőszigetelését, az ablakokat, valamint a fűtési és világítási rendszert érintették. Vagyis a munkálatok során a kivitelezőnek nem volt feladata a vakolatok ellenőrzése.
A városháza szerint a mennyezet meggyengülésének és beomlásának oka az elhasználódás és a nedvesség felhalmozódása, de az is hozzájárulhatott, hogy a téli vakáció idejére az iskolában lekapcsolták a fűtést, ami gyors és nagy hőmérsékleti ingadozásokat okozott.
A polgármesteri hivatal vizsgálatot rendelt el, amelynek során műszakilag ellenőrzik az iskola egész épületét, a felújítási munkálatok kivitelezője pedig sürgősen újraellenőrzi az elvégzett munkálatok minőségét.
Mindannyian érezzük a zsebünkön, mennyire megdrágult az élet, a tavalyi év során szinte hónapról hónapra magasabbak lettek a közmű-számlákon szereplő összegek, de az élelmiszerek és egyéb termékek, és a szolgáltatások ára is.
Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) szerdán közzétett friss adatai szerint tavaly decemberre az elektromos energia árának éves növekedése 60,91 százalékos volt. Igaz, novemberhez képest 0,01 százalékkal alacsonyabb.
Az élelmiszerek közül a kakaó és a kávé drágult a leginkább, 24,67 százalékkal, a friss gyümölcsök 15,19 százalékkal kerültek többe, mint 2024 decemberében.
Viszont 11 százalékkal olcsóbb lett a krumpli, 4,14 százalékkal került kevesebbe a bab és más zöldségek., és novemberhez képest decemberben 4,67 százalékkal kerültek kevesebbe a déligyümölcsök.
A villanyáram mellett a hőenergia is jelentősen drágult egy év alatt, mégpedig 18,8 százalékkal. Decemberben 10,16 százalékkal kellett többet fizetni a könyvekért, az újságokért és folyóiratokért. Novemberről decemberre 2,09 százalékkal drágult a gáz, viszont 1,29 százalékkal olcsóbbak lettek az üzemanyagok.
A szolgáltatások közül a vasúti közlekedés drágult egy év alatt a leginkább, 24,40 százalékkal, a repülőjegyek ára 18,37 százalékkal lett magasabb, a higiéniai és kozmetikai szolgáltatások pedig 17,65 százalékkal lettek drágábbak.
A megszorításokba igencsak belejött Bolojan-kormány két nagy kötelező, központi kormányzati döntésének terhe nyomja jelenleg a helyi önkormányzati vezetés vállát.
Az egyik a helyi közigazgatási reform, amelynek jegyében országszerte több ezerrel kell csökkenteni a települési és megyei közigazgatási állások számát. Ami valószínűleg joggal nem tetszik a helyi illetékeseknek, hiszen vagy kevesebb emberrel kell megoldani ugyanazt a feladatot, amit eddig, vagy pedig csökkentik a működési költségeket.
A másik igen népszerűtlen kormányzati döntés az ingatlan- és járműadók összegének jelentős emelése, ami miatt máris növekedik a lakossági elégedetlenség. Az adók összege településenként változik, az önkormányzatok pedig ezekben a napokban kezdik közzétenni a sok esetben brutálisan megemelt adókötelezettségeket. Sok városban és községben pedig az emberek azzal szembesülnek: az eddigi éves adóösszegek többszörösét kell befizetniük a polgármesteri hivatalnak.
Érthető tehát, ha ezekben az időkben a települési elöljáróknak kicsit elmegy a kedvük a polgármesterkedéstől.
Mircea Moroșan (PNL), aki ötödik polgármesteri ciklusát tölti a Kolozs megyei Bánffyhunyad élén, szerdán bejelentette, hogy részben a népszerűtlen intézkedések meghozatalának kényszere miatt nem kívánja folytatni a munkáját a tisztségben és inkább lemond a mandátumáról – írja a Știri de Cluj portál.
A bánffyhunyadi polgármesteri hivatal szerdai közlése szerint az elöljáró két okból döntött a lemondás mellett. Az egyik az, hogy úgy érzi: kampányígéreteinek és szándékának megfelelően sikerült maradandó jó változásokat elérnie a városban. Ahogy fogalmaz: „kiszedte a sárból” a várost, korszerűsítette Bánffyhunyad utcáit, járdáit és parkolóit, elérte a gázvezeték kiépítését, rendbe tette a város egészségügyi, orvosi ellátását, és azt is elérte, hogy egy nagy gazdasági szereplő, az építőanyagokat gyártó Knauf jelentős befektetést hozzon Bánffyhunyadra.
Moroșan lemondásának másik okaként azt nevezte meg, hogy a legutóbbi önkormányzati választáson eléggé nehezen sikerült újabb polgármesteri mandátumot szereznie, a szavazatoknak csak az egyharmadát kapta.
– fogalmaz Mircea Moroșan.
A törvényes előírások értelmében a polgármesteri teendőket ideiglenesen az RMDSZ-es Dézsi Norbert jelenlegi alpolgármester veszi át.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.
Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.
Kétéves kisfiú vesztette életét játék közben a szatmárnémeti városnapokon. Visszatérhetnek otthonaikba az orosz drónbecsapódás által megrongált galaci tömbház lakói.
Kétéves kisfiú vesztette életét játék közben a szatmárnémeti városnapokon. Visszatérhetnek otthonaikba az orosz drónbecsapódás által megrongált galaci tömbház lakói.
… mi történik, ha páncélos csapatszállító járművek nem tartják be az előírt követési távolságot? És a medvék lassan megszállják Kolozs megyét.