// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Úri muri

Negyven lejért ehetünk két töltött káposztát a nagyszebeni karácsonyi vásáron – hírmix

// HIRDETÉS

Hamis rendszámot tett egy Belgiumból ellopott autóra egy kolozsvári nő. Levegőzni ment, de eltévedt a sűrű ködben egy férfi.

A pénz a legkevesebb

Alig járunk november derekén, de máris megnyílt két nagyvárosban a karácsonyi vásár. Craiován és Nagyszebenben is két marokkal szórhatja a pénzt az, akinek van. Fizetőképes keresletre egyik városban sem panaszkodhatnak, hisz Lia Olguța Vasilescu craiovai polgármester szerint százezernél is többen vettek részt a megnyitón, akárcsak a Nagyszebenben, ahol tömegek lepték a főteret, és a tavalyinál is nagyobb érdeklődés kísérte a nyitányt.

A Libertatea tudósítása szerint a díszkivilágítás felkapcsolásakor, este 7 órakor a tér közepe gyakorlatilag járhatatlanná vált, és rengeteg telefont tartó kéz emelkedett a magasba, várva a fénykupola felizzását. E közben a Kispiac nyugodtabb hangulatot kínált, míg a Brukenthal-múzeum udvara pedig majdhogynem csendbe burkolózott.

// HIRDETÉS

Egy Amerikából hazatért szebeni lakos elmondta, hogy minden évben részt vesz a megnyitón, ami teljesen már, mint amit az Egyesült Államokban tapasztalt karácsonykor.

„Amikor ott voltunk, az interneten néztük, mi történik Nagyszebenben, és alig vártuk, hogy idejöjjünk. Ez nem csak a gyerekeknek szól, hanem a felnőtteknek is.”

Négy helyi középiskolás diák is megosztotta a benyomásait.

„Itt szinte minden drága, de ez várható volt az ünnepi rendezvényeken. Ellenben a hangulat, a fények és a forralt bor illata magával ragadó.”

A gasztroszekció ennek megfelelően sokkol az áraival. A vásárban 120 házikó várja a látogatókat, akik 15-18 lejért ihatnak egy pohár forralt bort, 14 lejért egy kávét, míg a forró csoki 17 lejbe kerül. Két töltött káposzta (250 gramm) 40 lejt kóstál, ami többe kerül, mint egy kilogramm csirkehús.

De egy adag marhapörköltért is 40 lejt kell fizetni, míg a gyömbéres mézeskalácsért 20 lejt kell lepengetni. A palacsinta ára 25 és 40 lej között ingadozik, és a vattacukor 15 lej.

Az óriáskeréken, a kis vonaton és a körhintán való 3 perces móka egységesen 20 kemény lejünkbe fájhat. Fájjon is, a búcsút pénzzel járják. A nagyszebeni karácsonyi vásár 2026. január 4-ig tart nyitva.

Kolozsváron november 21-én, Temesváron 23-án, Nagyváradon november 28-án, Bukarestben november 29-én, Brassóban 30-án, míg Marosvásárhelyen december 5-én startolnak a karácsonyi vásárok, ahol garantáltan hasonló árak várják a látogatókat.

Sokba került a tilosban való parkolás

Tilosban parkolni nem kifizetődő, különösen akkor nem, ha az autó körül valami bűzlik. Egy 38 éves kolozsvári nő magasról tett az elővigyázatosságra, ezért is került a helyi rendőrség látókörébe. A rendőrök szabálytalan parkolásért büntették volna meg a sofőrt, amikor kiderült, hogy az adatbázisban szereplő bukaresti rendszám nem egyezik az autó típusával.

A hatóságok azt is kiderítették, hogy a nő többször is használta a nem rendszámozott luxusautót a város területén. A vizsgálat azt is feltárta, hogy az autóra szerelt rendszámtáblákat egy bukaresti autóról lopták el, amelyet időközben kivontak a forgalomból. Ráadásul a nő által használt autó nemzetközi körözés alatt állt, és Belgiumból lopták el.

A nyomozás során a nő nem működött együtt a rendőrökkel, és megtagadta, hogy részleteket közöljön a jármű tulajdonjogi helyzetéről. Az autót lefoglalták a hatóságok és az összegyűjtött bizonyítékok alapján a rendőrök 24 órára őrizetbe vették a nőt.

A nyomozást a kolozsvári bíróság mellett működő ügyészség folytatja.

Ködbe ment terv

Ha a novemberi köd befészkeli magát, csak a februári képes kiszorítani, addig meg pillogtathatunk a csendes téli estéken. Sokunknak a házból sem akaródzik kimenni, de vannak, akik erőt vesznek magukon, és ha fene fenét is eszik, levegőzni indulnak.

Így döntött egy 73 éves, fetești férfi is, akinek valószínűleg elege lett a négy falból, ezért sétálni ment szombatról vasárnapra virradó éjjel. A csípős levegő bizonyára jót tett a kedélyállapotának, amit rögtön megviselhetett az a fejlemény, hogy a nagy ködben a férfi nem találta a hazautat.

Szerencséjére hajnali öt óra körül egy járőrözésen lévő csendőregység észrevette a gyengén megvilágított környéken tanácstalanul bolyongó embert, akivel elbeszélgettek. Ekkor derült ki, hogy három órával korábban hagyta el a lakását, és azóta kószált a homályban.

Miután meggyőződtek róla, hogy jól van, a csendőrök biztonságban hazakísérték a férfit, akinek a szomszédját is felébresztették, és az ő jelenlétében kísérték be az egyedül élő pórul járt polgárt a lakásába.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro