// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Autók a szerpentinen

Negyven évet várt a megújulásra egy hegyi út, most a Transzalpinával vetekedne

Az biztos, hogy nem a hosszúságával fogja a turistákat meghódítani, hanem a festői tájjal, melyen áthalad.

Ha még nem térképezte fel Arad megye festői tájait, akkor eljött az ideje: felújítottak egy negyven éve elhanyagolt állapotban lévő megyei rangú utat Décse (Dieci) és Dézna között. Mindössze 11,3 km hosszú, jelentőségét azonban ez nem csorbítja, hiszen az út lerövidíti az utazási időt az egykoron híres fürdőtelep, Menyháza, és a két megyeszékhely, Arad és Déva között. Ugyanakkor megkönnyíti az ingázást a helyiek számára a települések között, főleg, hogy rácsatlakozik a Madarsák (Mădrigeşti) és Gyulatő (Juliţa) közötti 29 kilométeres megyei útszakaszra. Az Arad megyei tanács célja a saját büdzséből fedezett, 4 millió eurós beruházással mindemellett az, hogy a Transzalpinához hasonló turistaforgalmat vonzzanak a környékre, ezzel kamatoztatva a megye festői hegyvidékének adottságait. A turisták körében népszerű, közel 150 kilométeres Transalpina mintájára más megyék is igyekeznek turisztikai útvonallá emelni a többnyire elszigeteltebb települések közötti utakat az Erdélyi-szigethegységben, úgyhogy érdemes útra kelni. A tavaszi idő is kedvez az utazásnak.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok
Székelyhon

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok

Elhatárolódik az Udvarhelyen történt verekedéstől a Benedek Elek-iskola vezetősége, az incidens nem a tanintézet rendezvényén, hanem az azt követő buli lezártával történt. A Jungle Club tulajdonosa leszögezi, a lokálon kívül estek egymásnak a felek.

// még több főtér.ro