Fotó: Fotó forrása: odin.tradoc.army.mil
Fotó: Fotó forrása: odin.tradoc.army.mil
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Drónaktivitást észleltek kedden hajnalban a román–ukrán határ mentén, Tulcea és Galac megyében, ahol RO-Alert riasztást is kiadtak a hatóságok a román légierő figyelmeztetései nyomán.
A radarmegfigyelések szerint az egyik drón a Fekete-tenger térségéből érkezett, észlelése után a Kogălniceanu légibázisról felszállt két német Eurofighter Typhoon vadászgép, a pilótáik látták is a repülő szerkezetet és lövési engedélyük is volt, de a drón csak kevés időt töltött a román légtérben, majd Ukrajna felé távozott.
Néhány perc múlva egy másik drónt is észleltek, ez Galac megyénél sértette meg a román légteret, Ukrajna felől. Ennek is vadászgépek eredtek a nyomába – két román F-16-os a fetești bázisról –, a hatóságok pedig a szomszédos Vrancea és Bákó megye bizonyos részeire is lakossági riasztást adtak ki. Ekkor újabb két Eurofighter is felszállt, hogy a drónt kövessék.
Bár engedélyük volt a tüzelésre, a gépek pilótái úgy ítélték meg, hogy veszélyes lennek lakott területek fölött tüzet nyitni a drónra – mondta Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Dél körül aztán Vaslui megyéből jelentették, hogy egy lakos egy lezuhant drónt talált a kertjében. A másfél-két méteres drón roncsai között nem találtak robbanótöltetet. A miniszter később megerősítette, hogy ugyanarról a drónról van szó, amelyet korábban Tulcea és Galac megyében észleltek. Az Eurofighterek öt órás misszió után tértek vissza a Kogălniceanu légibázisra.
Ez az első eset, hogy egy orosz drón ennyire mélyen behatol a román légtérbe. Korábban többször is átrepültek a drónok az ukrán–román határon, sokszor le is zuhantak a roncsaik román területen.
Kiterjedt vizsgálatot folytat a legfőbb ügyészség, hogy kiderítse: hogyan szerezhetett illegálisan román személyazonossági dokumentumokat mintegy háromszáz orosz Kreml-párti oligarcha és bűnöző – értesült a G4Media hivatalos forrásokból.
A portál információi szerint az oroszok hamis állampolgársági bizonyítványokat használtak, amelyeket állításuk szerint Románia külföldi konzulátusai állítottak ki. Ezekkel a dokumentumokkal aztán Romániában személyi igazolványokat és útleveleket kértek és kaptak is. A bukaresti 6. kerületi lakosság-nyilvántartó hivatal az utóbbi időszakban több tucat esetben fordult bírósághoz, hogy érvényteleníttesse több tucatnyi orosz állampolgár hamis román papírjait.
Közel húsz esetben orosz állampolgárok a fronton elesett ukrán katonák személyazonossági dokumentumaival kértek román papírokat – írja a G4Media.
A portál forrásai szerint határokon útnyúló bűnszervezetek tevékenységéről van szó, amelyek joghézagokat és a romániai hivatalos adatbázisok összehangolatlanságát használtak ki, és köztisztviselőket fizettek le. Az oroszok, akik megkapták a román papírokat, nem beszélnek románul és soha nem jártak Romániában.
Az orosz üzletemberek és bűnözők a román állampolgárság illegális megszerzésével próbálták elkerülni az uniós szankciók hatásait vagy egyszerűen csak meg akartak szabadulni az ellenük kiadott körözéstől. A román dokumentumokért fejenként 15 és 40 ezer eurós összegeket fizettek, a pénz egy része az északi román megyék lakosság-nyilvántartó hivatalainak tisztségviselőihez került.
A legfőbb ügyészség eddig még nem reagált az ügyben, de a G4Media forrásai szerint folyamatban van a vizsgálat, amelybe bevonták a határrendészetet is.
Egy hónappal a Bukarestben történt gázrobbanás után – amelyben hárman meghaltak, 15 ember pedig megsérült –, újabb hasonló baleset történt.
Az Ilfov megyei Bufteán a kora esti órákban felrobbant egy gázpalack egy földszinti tömbházlakásban. A robbanást nem követte tűz, de négy ember megsebesült, egyikük súlyosan.
A helyszínre több gépkocsival kiszálltak a tűzoltók és a mentők, az egészségügyi minisztériumban pedig válságstáb alakult a helyzet kezelésére. A tűzoltók megállapították, hogy a robbanás miatt összeomolhat az épület, ezért a hatóságok elrendelték a környék kiürítését ötven méteres körzetben.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az egyik áldozat testfelületének 50 százalékán megégett, egy másik személy csak könnyebben sérült, meg. A legsúlyosabb sérültet eszméletlen állapotban, szívműködés nélkül találták meg és azonnal elkezdték az újraélesztését. A robbanás negyedik sebesültje egy 14 éves kiskorú, őt fejsérüléssel szállították kórházba.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.