// 2026. november 2., hétfő // Achilles
Big Brother

Négy óra alatt háromszor bukott le ittas vezetés miatt egy nagybányai férfi – hírmix

// HIRDETÉS

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

Három az egyben

Eljárást indított a rendőrség egy 43 éves nagybányai lakos ellen, miután március 15-én este rekordidő alatt háromszor szegte meg a közlekedési szabályokat. A férfi az ismételt bírságok és vezetői engedélyének bevonása ellenére is átült a bicikliülésről a volán mögé, végül pedig agresszív fellépése miatt a csendőrség beavatkozására is szükség volt.

A máramarosi rendőrök először 20 óra 50 perckor, Magosfalva (Mogoșești) területén figyeltek fel egy kerékpárral közlekedni próbáló atyafira, aki szemmel láthatóan részeg volt. A járőrök alkoholszondás tesztet végeztek rajta, amely 1,08 mg/l légalkohol-koncentrációt mutatott, ezért szabálysértési bírságot szabtak ki rá.

// HIRDETÉS

Alig negyven perccel az első intézkedés után a rendőrök ismét észlelték a férfit, aki ez alkalommal már egy autó volánjánál küzdött a biológia és a fizika törvényeivel a 108 E jelzésű megyei úton. Az újabb ellenőrzés során az etilométer már 0,99 mg/l értéket jelzett.

A pontos véralkoholszint megállapítása érdekében a rendőrök a kórházba kísérték a sofőrt biológiai mintavételre, majd bevonták a járművezetői engedélyét, és egy vezetésre nem jogosító igazolást állítottak ki számára.

A nagybányai polgár öntudatát nem zavarta meg holmi szabálysértési bírság és igazolás, így éjfél után tíz perccel ismét autóba ült ugyanazon a településen. A rendőrök felszólítására ezúttal viszont nem állt meg, így a járőrök fény- és hangjelzést használva üldözőbe vették.

Miután sikerült feltartóztatniuk a járművet, megállapították, hogy ugyanaz a személy vezeti az autót. A harmadik szondáztatásra enyhén csökkent a légalkohol-koncentráció (0,90 mg/l), ezért a rendőrök ismételt vérvételre szállították a sofőrt.

Mivel az eljárás során a férfi agresszívan viselkedett, a helyszínre a máramarosi csendőröket is ki kellett vezényelni. A rendőrség büntetőeljárást indított, hogy feltárják a teljes bűncselekmény-sorozatot. Innen szép nyerni!

Hátrább az agarakkal!

A külügyminisztérium határozottan visszautasította Irán fenyegetéseit, hangsúlyozva, hogy Románia nem vesz részt a fegyveres összecsapásokban, a területén lévő katonai létesítmények amerikai használata pedig meglévő jogi egyezményeken alapul.

A diplomáciai feszültség azután éleződött ki, hogy Teherán politikai és jogi válaszlépéseket helyezett kilátásba, amiért Románia engedélyezte az Egyesült Államok számára bázisai használatát az Irán elleni hadműveletekhez.

A külügyi tárca első hivatalos reakciójában emlékeztetett, a 2006-ban kötött kétoldalú megállapodás garantált jogi keretet biztosít az Amerikai Egyesült Államok számára a romániai katonai bázisok folyamatos használatához. A minisztérium közleménye kiemeli, hogy Romániában már több mint tíz éve telepítettek olyan rakétavédelmi eszközöket, amelyek az euroatlanti térségen kívülről érkező fenyegetések ellen irányulnak. A szaktárca leszögezte, hogy ez a rendszer szigorúan védelmi jellegű, az ENSZ Alapokmányával összhangban kizárólag önvédelmi célokat szolgál, és nem irányul egyetlen állam ellen sem támadó jelleggel.

A diplomáciai nagyüzemet Esmaeil Baghaei iráni külügyi szóvivő hétfői nyilatkozata váltotta ki. A perzsa tisztségviselő elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia lehetővé teszi az amerikai csapatok és haditechnikai eszközök állomásoztatását és mozgatását a területén. Teherán álláspontja szerint a bázisok átengedése egyenértékű az Irán elleni katonai agresszióban való részvétellel, ami nemzetközi jogi felelősséget von maga után. A Londonban szerkesztett Iran International ellenzéki lap beszámolója szerint az iráni vezetés politikai és jogi megtorlást tervez Bukaresttel szemben.

A román diplomácia hangsúlyozta: Románia nem része a konfliktusnak, és az első naptól kezdve a feszültség csökkentését célzó diplomáciai megoldások mellett érvel. Bukarest ugyanakkor élesen elítélte Irán szomszédos államok elleni támadásait, amelyek Teherán részéről válaszlépések voltak azután, hogy Izrael és az Egyesült Államok február 28-án támadást intézett Irán ellen, amelyben életét vesztette Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezető.

A külügyminisztérium felszólította Iránt, hogy vessen véget a támadásoknak, amelyek emberi életeket veszélyeztetnek, és a globális biztonság mellett a világgazdaságot is destabilizálják.

Mindent látni fog a nagy testvér

Temesvár az első romániai város, ahol a hatóságok az e-Sigur ellenőrző- és bírságoló rendszerbe integrált fix radarokat állítanak hadrendbe a közlekedési szabálysértőkkel szemben, akik postai úton kapják meg a bírságról szóló értesítést.

A tesztidőszak máris indul, az első szankciókat pedig várhatóan már néhány napon belül kiállítják. A hatóságok célja, hogy elejét vegyék a városban egyre inkább elharapózó közlekedési fegyelmezetlenségnek, amelynek kirívó példája a havonta rögzített mintegy húszezer piros lámpás áthajtás.

Ruben Lațcău, Temesvár alpolgármestere a Digi 24-nek elmondta, az általános közlekedési fegyelmezetlenség elsősorban annak következménye, hogy eddig hiányoztak a visszatartó erejű büntetőintézkedések és a hatékony ellenőrzés.

Bár a város már eddig is rendelkezett több száz térfigyelő kamerából és radarból álló hálózattal, a hatóságok mindeddig nem küldhettek ki bírságokat a szabályszegőknek. A technikai akadályt az jelentette, hogy a meglévő eszközök nem voltak kompatibilisek a belügyminisztérium informatikai rendszerével.

A probléma áthidalására az önkormányzat nemrég két új radart vásárolt, amelyek már zökkenőmentesen kommunikálnak a rendőrség informatikai rendszerével. Ezek az eszközök a következő napokban átesnek a szükséges mérésügyi hitelesítésen, majd ezt követően automatikusan csatlakoznak a belügyminisztérium e-Sigur rendszeréhez. Amint a folyamat lezárul, a rendszer rögzíti a sebességtúllépéseket, a szabálysértő sofőrök pedig borítékban, házhoz kapják a büntetést.

A hatóságok azt várják, hogy az automatizált bírságolás javítani fog a temesvári közlekedési morálon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS