// 2025. július 31., csütörtök // Oszkár
vegyesen

Napi hírmix: román EP-képviselőt piszkálnak katari ajándékok miatt, durva felmérés jött ki a drogfogyasztásról

// HIRDETÉS

Nézzük, hogyan alakult a hétfő eseményügyileg.

A nap botrányfejleménye: egy román EP-képviselőről is kiderült, kapott ajándékot Katarból

Tovább dagad a Katar-gate Brüsszelben: kiderült, hogy az Európai Parlament legalább 53 honatyája vallotta be késve, hogy ilyen-olyan ajándékokat fogadtak el az elmúlt időszakban – többek közt Katarból –, melyekről az intézmény szabályai szerint már régen be kellett volna számolni, s ezáltal megsértették a magatartási kódexet. A tavaly decemberben kirobbant korrupciós botrány után aztán hirtelen őszintébbek lettek.

Köztük van Cristian-Silviu Bușoi liberális EP-képviselő is, aki nem mellesleg 2019 és 2021 között a Katarral baráti uniós társaság elnöke volt, amit azóta felszámoltak. A Transparency International vette észre, hogy Bușoi tavaly decemberben először letagadta, majd egy hétre rá bevallotta, hogy 2020 februárjában Katarból finanszírozták a repülőjegyét – business osztályon, természetesen –, majd négy éjszakára dohai szállást is kapott ajándékba. Ezzel az a baj, hogy a szabályok szerint az utazás időpontjától számítva ezt egy hónapon belül kellett volna bevallani, tehát Bușoi 1035 napot késett.

Hogy miért ilyen kényes a Katar-téma? Vegyük át az előzményeket is: a görög szocialista Eva Kailit – az Európai Parlament időközben leváltott alelnökét –, valamint három társát december elején tartóztatták le a belga hatóságok egy (mindeddig) példátlan kaliberű korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. Kaili – akinek az otthonában készpénzzel teli táskát is találtak – őrizetbe vett élettársa, az olasz Francesco Giorgi beismerte, hogy tagja volt egy olyan lobbiszervezetnek, amelyet Marokkó és Katar is arra használt, hogy megpróbáljon beavatkozni az Európai Parlament döntéseibe.

A nap szomorú híre: egy hónapon belül két személy is belehalt kutyatámadásokba

Hétfőn egy 53 éves nő holttestét találták meg egy bukaresti cég udvarán, akit halálra marcangolt egy nagy testű rottweiler. A rendőrség információi szerint a kutyát pár hónappal ezelőtt vette örökbe az áldozat apja, és a lánya rendszeresen vitt ételt a rottweilernek a cég udvarára, ahol tartották, azt viszont nem lehet tudni, hogy az állat miért lett agresszív.

Január 21-én kóbor kutyák öltek meg egy kocogó nőt Bukarest 6. kerületében, február 17-én pedig ugyanezen a helyszínen harci ebek támadtak rá egy kutyát sétáltató nőre, aki szerencsére sérülések nélkül úszta meg a találkozást. Vasárnap egy 10 éves fiúra támadtak rá a kóbor kutyák Botoşaniban, őt válságos állapotban szállították a helyi sürgősségi kórházba.

A nap felmérése: tízből egy román állampolgár legalább egyszer drogozott életében

Érdemes elgondolkodni az Országos Drogellenes Ügynökség (ANA) frissen közzétett felmérésén, melyből többek közt az derül ki, hogy Romániában a lakosság 10 százaléka már életében legalább egyszer fogyasztott tiltott drogokat. A felmérés szerint a legtöbben a 15-35 év közötti korcsoportot képviselik, a legfiatalabb fogyasztó 13 éves volt a 2021-re vonatkozó felmérés szerint. A drogellenes ügynökség nyilvántartása alapján abban az évben 25-en vesztették életüket túladagolás miatt. A drogpiacon továbbra is a marihuánához és a kokainhoz lehet a legkönnyebben hozzáférni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap
Főtér

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál
Székelyhon

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál

Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.

// még több főtér.ro