// 2025. december 1., hétfő // Elza
vegyesen

Napi hírmix: kórházi felelőtlenség, szupermarketes hanyagság, ismét színre lépett a Nagy Eltávolító

// HIRDETÉS

És (ismét) megrázta magát a Földanya is. Összefoglaltuk a pénteki nap fontosabb történéseit.

A nap elgondolkodtató híre: semmit nem tanultunk a korábbi kórháztüzekből

Csütörtökön késő este kórháztűz volt Kolozsváron, egészen pontosan a MedLife Humanitas magánkórházában, emiatt 29 beteget kellett kimenekíteni az épületből. Tragédia szerencsére nem történt, a tüzet is sikerült pár órán belül eloltani a szemétlerakatnak használt melléképületben, de persze – mint minden hasonló szerencsétlenség alkalmával – ezúttal is fény derült egy csomó rendellenességre.

A katasztrófavédelmi felügyelőség például pénteken közölte, hogy a magánkórháznak nem volt tűzvédelmi engedélye, s a korábbi ellenőrzések során is rendszeresen bírságolták őket ilyen-olyan hiányosságok miatt – például a tűzjelző sem működött rendesen, a gyúlékony szemetet sem szabályszerűen tárolták –, szóval akár nagyobb baj is történhetett volna. Az elmúlt három évben egyébként legalább tizenöt alkalommal kellett tűzoltókat hívni egészségügyi intézményekhez – a témáról itt olvashatnak bővebben –, és minden egyes eset kapcsán kiderült, hogy a kórházak vezetői alapvető szabályokról „feledkeztek meg”, és úgy látszik, hanyagék a korábbi esetek után sem ébredeznek.

A nap szeizmológiai híre: pénteken is rengett a föld az ország déli részén

Ismét Gorj megyében rázta meg magát a Földanya: a földfizikai intézet közlése szerint délelőtt 11 óra után egy 4,3-as erősségű földrengést mértek 8,7 kilométeres mélységben, de ez már nem volt olyan intenzitású, hogy a környező megyékben is érezni lehessen, és az 112-es sürgősségi számot sem hívogatták a környékbeliek, mint kedden, amikor 5,7-es erősségű földmozgást észleltek. Biztonságból azért Târgu Jiuban kiürítették a prefektúra épületét. Kedd óta egyébként már legalább 400 utórezgést regisztráltak.

A nap Dan Tanasă-híre: a Nagy Eltávolító ismét manótáncot járhat örömében

Miután a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nevében a magyargyűlölő perbajnok 2020-ban elérte, hogy a gyergyóremetei polgármesteri hivatal épületéről eltávolítsák a székely és a magyar zászlót, most azt is sikerült összehozni, hogy az épületről lekerüljön a „községháza” felirat – ezt Dan Tanasă a blogján jelentette be pénteken. A Nagy Eltávolító 2019-ben indított pert az ügyben, melyben a bíróság alapfokon is a magyar felirat eltávolítását szorgalmazta. A polgármesteri hivatal akkor élt is a fellebbezés lehetőségével, ezt azonban a bíróság elutasította.

A nap üzleti híre: szétbírságolta a fogyasztóvédelem a Lidl üzletláncot

Egészen pontosan hétmillió lejes bírsággal kínálta meg az üzletláncot a fogyasztóvédelmi hatóság, és a Lidl 38 kereskedelmi egységét ideiglenesen be is zártak, miután a hatóság ellenőrei csomó rendellenességbe futottak bele a terepszemle során. Kiderült, hogy a Lidl előszeretettel árul lejárt szavatosságú termékeket, rothadásnak indult zöldséget és gyümölcsöt, de nem takarítják rendesen a polcokat sem, arról nem is beszélve, hogy egyes termékek esetében a polcokon feltüntetett ár nem passzolt azzal, amit a kasszánál kiszámláztak. A hanyagságok miatt Arad, Hunyad, Krassó-Szörény, Fehér, Brassó, Maros, Bihar, Szatmár és Szilágy megyei Lidl-üzletekre is lakat került ideiglenesen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az MTV megszűnésével egy korszak zárult le

Sánta Miriám

MTV: élt 44 évet. Mit adott az ikonikus zenei tévécsatorna a hazai nézőknek – egy generációnak?

Szilvafák lila derengésben – huszonötödik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

Akkor kezdődött, amikor 2059-ben felrobbant a vásárhelyi vegyipari platform. Egy katalizátoregység karbantartásánál berobbant egy tartálycsarnok, és onnan megmagyarázhatatlan irányba fordultak az események.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők
Főtér

Így gyilkoltak a dualizmuskori szatmári nők

Úgy történt, hogy fokhagyma helyett arzén került a tejfölös pecsenyébe – a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum történelem szekciójának előadásain jártunk.

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen
Krónika

Jóváhagyták a magyar feliratok visszahelyezését a megváltozott etnikai arányú Újszentesen

Ezzel „helyreáll” a rend a Temes megyei településen, ahol eddig is használatban voltak a magyar megnevezések, de egy újszentesi lakos „feljelentése” nyomán eltávolították azokat.

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden
Főtér

Négy romániai megyén repült át egy orosz drón, mire lezuhant – hírek kedden

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek
Székelyhon

Ittas sofőr okozott balesetet, hárman megsérültek

Három személy sérült meg csütörtök este egy Gyergyószárhegy közelében történt balesetben, mint kiderült, a sofőr nem volt józan.

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak
Krónika

A település, ahol túl későn épült híd a Maroson – Maroknyian lakják Oláhdellőt, de kitartanak

Oláhdellő az a Maros megyei település, ahová túl későn építettek Maros-hidat, így aki csak tehette, elvándorolt. A faluban kevesebb mint ötven református él, nemrég mégis gyülekezeti termet szenteltek, amit meg is töltötték a hívek.

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat
Székelyhon

Parajdon megszűnt a turizmus, az átutazók tartják „lélegeztetőgépen” az árusokat

Idén Parajd és egész Sóvidék élete gyökeresen megváltozott. A bányakatasztrófa nemcsak a turizmust, hanem a helyiek mindennapjait is felforgatta. Megkérdeztük az érintetteket, hogy hogyan élték meg az elmúlt időszakot.

// még több főtér.ro