// 2026. február 3., kedd // Balázs

Naná, hogy nincs vége a belpolitikai káosznak: az alkotmánybíróság is kavart egyet a fekálián

// HIRDETÉS

A taláros testület az államfőnek és a kormánynak is (részben) igazat adott a vitában, szóval nesze semmi.

Az alkotmánybírósági döntés sem vetett véget a legalább három hete tartó kormányválságnak, a taláros testület ugyanis részben igazat adott az államfőnek és a kormánynak is a politikai konfliktusban. Focis hasonlattal úgy is fogalmazhatnánk, hogy 0–0 helyett 1–1-re áll a meccs. 

A ma közzétett döntés értelmében

Klaus Iohannisnak haladéktalanul alá kell írnia a miniszteri tisztségek megüresedéséről szóló dekrétumot, illetve az ügyvivő minisztereket kinevező rendeletet.

A teljes jogú miniszterek esetében viszont az alkotmánybíróság úgy döntött, a jelenlegi politikai helyzetben az államfő nem köteles kinevezni a jelölteket. Mi több, az államfő értelmezése szerint a taláros testület

arra kötelezte Viorica Dăncilă kormányát, hogy kérjen bizalmi szavazást a parlamenttől,

mivel megváltozott a kabinet politikai összetétele.

Érkeztek is a – kiszámítható – reakciók mindkét oldalról: Iohannis egy újabb rövid sajtótájékoztató keretében megismételte a múlt heti mondandóját – sürgette a bizalmi szavazást és a kormányt tette felelőssé a politikai káoszért –, Dăncilă kormányfő pedig úgy fogalmazott, hogy az alkotmánybíróság mai döntése „világossá tette az egész ország számára, hogy Iohannis elnök megszegte az alkotmányt, cinikus módon akadályozza a kormány tevékenységét”.

Iohannis egyébként megvárná az alkotmánybíróság döntésének a részletes indoklását, mielőtt bármit is lépne, Dăncilă pedig ismét elmondta, nem aggódik a bizalmi szavazás miatt, mert úgy érzi, a PSD-nek továbbra is többsége van a parlamentben. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro