// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Nagyon úgy néz ki, hogy mégsem ezen a héten kezdődik a koronavírus-tesztelés az iskolákban

// HIRDETÉS

Mert az eredetileg tervezettnél kevesebb tesztet sikerült beszerezni.

Ha már az oktatási tárcának sikerült úgy időzítenie az iskolákban bevezetendő nyáltesztek alkalmazását, hogy az nem tudott közvetlenül a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt elrendelt kéthetes kényszervakáció után elkezdődni, a jelek szerint még várni kell egy kicsit a kitűzött határidőhöz képest is.

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter korábban arról beszélt: a diákok és az iskolai dolgozók tesztelése november 24-én kezdődik, ekkora szállítják ugyanis le a megrendelt nyáltesztek első adagját.

Csakhogy jelen állás szerint nem szállítják le őket, legalábbis nem az összeset.

Kiderült ugyanis, hogy a minisztérium által kiírt közbeszerzési pályázaton győztesként kihirdetett cégek egy része visszalépett, arra hivatkozva, hogy a pályázat kiírása óta megdrágultak a tesztek, így nem tudják a pályázatban rögzített áron beszerezni őket.

A talpon maradt cégek viszont nem tudják ilyen rövid idő alatt pótolni a kieső készleteket, mivel azokat Kínából kell beszerezni és az országba szállítani.

Ennek nyomán

a kilencmillió tesztből, amelynek a héten kellett volna megérkeznie, csupán ötmillió áll rendelkezésre.

Ezért aztán, bár az eredeti tervek szerint a teszteknek szerdán, november 24-én kellett volna megérkezniük az iskolákba, ez várhatóan csak 26-án, pénteken történik meg.

Ez pedig azt jelenti, hogy hétfőn kezdődhetne a tesztelés – csakhogy a kormány a keddi és szerdai ünnepnapok miatt várhatóan a hétfőt is szabadnappá nyilvánítja.

Ha pedig ez tényleg így lesz, akkor az első teszteket csak másodikán, csütörtökön végezhetik el.

Persze végső soron jobb később, mint soha.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.