Tudták, mit akarnak.
Nem teketóriázott sokat az a két rabló, aki kedden úgy döntött, elviszi egy ékszerbolt legszebb árucikkeit – természetesen fizetés nélkül.
A biztonsági kamera felvétele szerint a két álarcos férfi berontott a boltba, fegyverrel megfenyegette az elárusítónőt, majd szaporán elkezdte táskákba rámolni az ékszereket.
Az egész nem tartott sokáig, a rablók pillanatok alatt eltűntek a zsákmánnyal.
Hatósági források szerint a záráskor érkező bűnözők előre kitervelhették, és alaposan előkészíthették az akciót. Ezt megkönnyítette, hogy a bolt külső biztonsági kamerája más irányba volt irányítva.
A helyszínre kihívott rendőrség természetesen már csak az elkövetők nyomait üthette bottal.
Úgyhogy most vadul zajlik a nyomozás a kézre kerítésükre.
Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.
Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.
Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?
A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.
Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.
Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.

A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.

Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.

Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.

Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.

Rácsok mögött marad Elena Udrea. Egy nagyváradi ügyvéd 30 ezer eurós kártérítést kap a Wizz Airtől egy törölt járat miatt.