Az utóbbiak ezzel bejutottak az Európa-bajnokság legjobb 16 csapata közé.
A motozás volt a legbiztosabb jele annak, hogy az Európa-bajnokság legkeményebb mérkőzésére érkeztünk a Szamos-parti sportcsarnokba, a sajtónak fenntartott bejáraton ugyanis eddig csak a nyitónapon néztek bele a biztonságiak a csomagjainkba.
Pedig ekkor még a kolozsvári csoport szurkolói szempontból legnyugisabb meccse, Montenegró és Csehország összecsapása előtt jártunk, amelyet a délszlávok nagyon simán nyertek meg – a magyarok megnyugtatására, a csehek ugyanis ezzel végképp kiszállták a továbbjutásért folyó harcból.
Fotók: Manases Sándor
A nap második meccsén a spanyolok először kellett keményen megdolgozzanak a sikerért, de a horvátokat is sikerült legyőzniük, és ezzel bebiztosították a csoportelsőséget. Ekkor már a csarnokon kívül egy magyar zászló elégetésével beindult a háború, amely a csarnokban hamar átment verbális szintre: mindkét tábor lelkesen bozgorozott, trianonozott és szarromániázott.
A FRB által várt ötezer vendégdrukkernek ugyan a fele sem volt a csarnokban, viszont miközben a kemény magokat jól elválasztották egymástól, a hosszanti lelátón elfért egymás mellett mindkét csapat zászlós szurkolója. A himnuszokat ugyan senki sem fütyölte ki, de a feketepólós ultrák mindkét oldalon hátat fordítottak a pályának és a középső ujjak emelkedtek a magasba, amikor az ellenfélé hangzott fel.
A teltház nem jött össze, főleg a magyaroknak fenntartott szektorokban maradtak üres helyek, de a szebeni bérszurkolók is késve futottak be és rögtön megpróbálták átvenni az irányítást az U ultráitól, aminek az lett a vége, hogy a két román kemény mag többször is más-más rigmusba kezdett. Az is hamar kiderült, hogy a lelátók nyugodtabb részén ülők között is jelentős részben vannak magyarok, akik azért fel-felugráltak kedvenceik kosarainál. Hogy pedig a meccsre ottragadt féltucatnyi spanyol kinek szurkolt, azt csak ők tudják. Az egy szem bennmaradó horvát legalább beült a magyar szektorba.
A „Ki a magyarokkal…” rigmus kissé meglepő módon csak az első félidő utolsó percében került elő (addig jóval obszcénabbak is voltak), ekkor már 6 ponttal vezettek a gyengébben kezdő magyarok. Mert a magyarok zavartalan gyalázása (a hangosbemondó egyszer sem szólt rá a román szurkolókra – ennél még a Liga 1-ben is civilizáltabban mennek a dolgok) közben egy kosármeccs is zajlott a pályán, a kosarasokra egy pillanatig sem ragadt át a lelátók feszültsége.
Az első negyedben még vezetett a román csapat, de amikor Hanga Ádám beindult, azonnal fordult az állás, és onnan kezdve a magyarok biztosan tartották 6-8 pontos előnyüket. A magyar védelem a románok sztárját, Vlad Moldoveanut is megfékezte, így Andrei Mandache magára maradt a pontgyártásban, miközben Hanga mellett Vojvoda Dávid is szórta a kosarakat.
A negyedik negyedben egyre jobban lehetett hallani a magyar szurkolást is (a sajtószektor pont a román ultrák kakasülője előtt van, ezért őket nehezebb volt hallani), és mikor felcsendült Az éjjel soha nem érhet véget…, már Ivkovic szövetségi kapitány vezényelte a tábort. A végére a magyar ultrák is cigányoztak egyet, amire a román oldal is turbónacionalista üzemmódba kapcsolt, de a meccs addigra már eldőlt: a magyar válogatott a csütörtöki záróforduló előtt bebiztosította továbbjutását az Eb isztambuli egyenes kiesés szakaszába. Meg is kapták jutalmul újra a Himnuszt, amelynek már vége felé tartott a magyar kórus, amikor a román kemény mag rájött, hogy miről is van szó, és pfújolni kezdett. Addigra már a magyar legények rég pacsizgattak rajongóikkal.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.
A Főtér szerkesztősége szeretetben, jóságban és szépségben gazdag új évet kíván minden kedves olvasónak!
A Főtér szerkesztősége szeretetben, jóságban és szépségben gazdag új évet kíván minden kedves olvasónak!
Háromszáznál is több lopott autót próbáltak idén behozni Romániába. Nem fogunk fázni szilveszterkor.
Háromszáznál is több lopott autót próbáltak idén behozni Romániába. Nem fogunk fázni szilveszterkor.
Közben elkészült a kormány „salátarendelete” a gazdasági megszorításokról, jön a kampányígéretek utáni kijózanodás éve.
Közben elkészült a kormány „salátarendelete” a gazdasági megszorításokról, jön a kampányígéretek utáni kijózanodás éve.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.