// 2026. április 27., hétfő // Zita

Na és ön szeretné, ha bedobnának a kocsijába 300 ezer eurót?

// HIRDETÉS

Mert például Bukarestben egy sofőrrel éppen ez történt. Csak hát vesztére a zsaruk is látták a dolgot…

Bukaresti rendőrjárőrök olyat láttak, hogy majdnem megszondázták saját magukat. Az történt, hogy egy sofőr odahúzott egy másik autós mellé, átdobott neki egy borítékot, majd beletaposott a gázba, és elviharzott.

Pityke őrmesterék erre azonnal gyanút fogtak.

Meg is kérdezték hát a másik sofőrt, hogy ez mégis mi volt, mire kiderült, hogy

az átdobott borítékban több mint 300 ezer euró lapul.

Mi több a másik autósnál is találtak kábé 45 ezer dollárnyi valutát.

A két jármű vezetőjét időközben már azonosították – mondjuk az egyiket nem volt túl nehéz, hiszen vele beszéltek –, egyikük sem bukaresti illetőségű.

A nyomozás pedig zajlik, a rendőröket ugyanis borzasztóan foglalkoztatja a kérdés, hogy ugyan

honnan származik az a rakás pénz,

és miért volt az egyik sofőrnek olyan forró az a boríték, hogy átdobja a másiknak.

Az indíték feltehetően nem a felebaráti szeretet lesz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

Varga László Edgár

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Gyerekcsínyek versus jogi ügyek: áldozatokból elkövetők, manipuláltakból drogdílerek az iskolában. Mit tehetünk?

Sánta Miriám

A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?
Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok
Székelyhon

Tragédiába torkollt bevetés Hargita megye határának közelében: lelőttek egy férfit a kiérkező hatóságok

Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.

// még több főtér.ro