Ahhoz, hogy az ember munkát találjon, először is el kell kezdeni keresni – figyelmeztetnek az evidenciára a szakértők.
Egy év alatt háromszorosára nőtt a passzív munkanélküliek száma Romániában, ami azt jelenti, hogy egyre többen adják fel a munkahelykeresést, kedvezőtlennek ítélve saját esélyeiket az elhelyezkedésre a járvány miatt megváltozott gazdasági helyzet közepette. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adatai szerint
Mindez jól tükrözi azt a bonyolult gazdasági helyzetet, mellyel nemcsak Románia, hanem az egész világ küzd – magyarázzák a szakértők az általános csüggedtség jelenségét. Sok cég megszűnt vagy a csőd szélére került, ugyanakkor számottevő azoknak a cégeknek a száma is, melyek csökkentett üzemmódra tértek át. Akik emiatt munka nélkül maradtak, hónapok óta hiába próbálnak visszatérni a munkaerő-piacra, ezért feladják a keresést.
A passzív munkanélküliség egyik oka, hogy túl sok idő telik el a munkahely elvesztése óta, és a keresés nem vezet eredményre. Az emberek megkérdőjelezik saját képességeiket, felkészültségüket, ezért elengedik az újbóli elhelyezkedés reményét. Sokan a diszkrimináció különböző megnyilvánulási formái miatt adják fel a munkahelykeresést, például azért, mert túl fiatal vagy túl idős korukra hivatkozva korábban visszautasították őket. A leginkább a 35-49 év közöttieket érinti a probléma, a passzív munkanélküliek háromnegyede ugyanis ehhez a korcsoporthoz tartozik.
A statisztikai intézet másik érdekes adata, hogy az első trimeszter végén
(ide sorolják a nyugdíjasokat, a gyerekeket is), közülük 496 ezren munkanélküli segélyből élnek. Kétmillióra tehető azoknak a száma, akik soha életükben nem álltak semmilyen munkaviszonyban. A munkanélküliek („șomer”) száma jóval magasabb lehet a statisztikai adatokban megjelent számoknál. A támogatásukra irányuló kormányprogramok jelenleg „altatásban” tartják a problémát, melynek súlyosságáról akkor fogunk többet megtudni, ha megszűnnek az intézkedések.
A szakemberek úgy vélik, a kormánynak célzott programokkal kellene megszólítania az egyre inkább dagadó inaktívak csoportját, például megtaníthatná az érintetteket a hatékony álláskeresésre, átképzési programokat szervezhetne a számukra. Érdemes az egészségügyi és gazdasági válság lélektani hatásaival is foglalkozni annak érdekében, hogy a passzív munkanélküliek új perspektívából lássák helyzetüket a munkaerő-piacon. Egy másik fontos pszichológiai tényező, hogy a munkanélküliség általánosan elfogadott állapottá vált
A passzív munkanélküliség leküzdésének – nem túl meglepő – módja, hogy a nehéz helyzetbe került személyek újra elkezdjenek munkát keresni, visszanyerjék a munkakedvüket és a hitet abban, hogy még ők is elhelyezkedhetnek.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.