// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

Moccanni nem szabad az autonómiáért

// HIRDETÉS

Csak emlékezni szabad a Székely Szabadság Napjára, felvonulni érte nem. Eljön egy hónap múlva a Székely Engedetlenség Napja?

Nem engedélyezi a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a tavaly márciusihoz hasonló felvonulást a városon keresztül, amelyet a Székely Nemzeti Tanács szervezett. 

A Székely Szabadság Napjának leírása szerint március 10-én a Székely Vértanúk emlékművénél emlékünnepséget tartanak, majd a résztvevők felvonulnak a város utcáin. A vásárhelyi rendőrfőnök szerint ez két külön rendezvény. A megemlékezést engedélyezték, a felvonulást nem a gyülekezési törvényre hivatkozva.

Az engedélyező bizottság véleménye pusztán konzultatív, dönteni Dorin Florea polgármester fog - írja a központ.ro.

A hírre Izsák Balázs SZNT-elnök még nem reagált, az SZNT ma mással volt elfoglalva: autonómiapárti határozatok elfogadására kérte fel Székelyföld települési önkormányzatait. Mellékelte is azt a határozattervezetet, amelyben 153 székelyföldi önkormányzat nyilváníthatná ki, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akar tartozni - közli az MTI.

"Most, Románia közigazgatási átszervezésének időszakában még hangsúlyosabban érvényesítenünk kell az Európai Unióban széles körben alkalmazott elvet, miszerint egy (közigazgatási hatáskörökkel is felruházott) régiót nem kijelölni, hanem elismerni kell. Egy ország bármilyen közigazgatási átalakítását elsősorban a lakosság hosszú távú érdekeinek, a demokrácia elveinek és az adott ország nemzetközi kötelezettségeinek figyelembevételével kell végrehajtani" - áll a szerdán közzétett nyílt levélben.

Az MPP még szerda este közölte, támogatja a határozat elfogadását az önkormányzatokban. Az MPP-nek 266 helyi tanácsosa van, az EMNP-nek 214, az RMDSZ-nek nagyjából tízszer több, 2261.

Fotó: neppart.eu

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást
Székelyhon

Új hír a Szülőföldön Magyarul Programról: március 17-től lehet igényelni a támogatást

Kiközölte a Rákóczi Szövetség a Szülőföldön Magyarul Program idei támogatásigénylési időszakát.

// még több főtér.ro