// 2026. február 2., hétfő // Karolina, Aida

Mit tud az új szállításügyi miniszter az autópályákról?

// HIRDETÉS

Röviden. Semmit. Bővebben. Semmit. A kiiktatandó vonatokról viszont szerencsére van némi infója.

Lucian Șova, a Dăncilă-kormány szállításügyi minisztere alaposan megnyilatkozott az újságíróknak a keddi napon.

Kezdjük azzal, amiről a miniszter úr tud. Beszámoltunk arról, hogy a Román Állami Vasúttársaság összesen 97 vasúti járatot akar törölni a menetrendből, köztük a Bukarest–Szatmár járatot, méghozzá március elsejével kezdődően. Ezzel kapcsolatban Șova mester azt mondta, hogy tárgyalásokat folytat a helyi önkormányzatokkal, és majd meghozza a megfelelő döntést. Hogy mi lesz az, rejtély. Szóval, lehet izgulni. Különös tekintettel arra, hogy alig három hét van a határidőig.

Aztán az újságírók megkérdezték, mikor lehet majd két sávon közlekedni Bukarest déli körgyűrűjén. A miniszter igen lényeglátó válasza ez volt: Amikor kész lesz!

Az újságírók azt a szemtelen kérdést is feltették, hogy mi a helyzet a bukaresti körgyűrű azon szakaszával, amely az A1 és DN 7 utakat összeköti, hiszen már készen kéne lennie és ehhez képest még építőtelep van ott. A miniszter így felelt: Ha építőtelep van ott, azt jelenti, hogy dolgoznak.

Az undok újságírók arra is rákérdeztek, hogy mely idénre ígért autópályaszakaszokon lehet majd konkrétan közlekedni. A miniszter így felelt: Azokon, amelyeket átadnak.

Nincs több kérdésünk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete
Főtér

Mágnásból elvtárs – Petru Groza rendkívüli élete

Nagypolgári ügyvédből és sikeres üzletemberből a magyarokkal is barátkozó kommunista kormányfővé válni RKP-tagság nélkül? Ennél kacifántosabb dolgok is kiderültek Gróza Péterről az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen
Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro