// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Mismásolás a roamingdíjak körül – így vernék át az előfizetőket a romániai mobilszolgáltatók

// HIRDETÉS

Megtalálták a kiskaput, hogyan húzzák le előfizetőiket a külföldi telefonhasználatért. A hatóságok vizsgálódnak az ügyben.

Megtalálták a kiskaput a romániai mobilszolgáltatók, hogyan ne származzon túl nagy káruk abból, hogy tavaly júniusban megszüntették a roamingdíjakat az Európai Unióban. Elviekben a távközlési cégeknek belföldi díjakért kell mobilszolgáltatást biztosítaniuk az unión belül időszakosan külföldre utazók számára, de a cégek fittyet hánynak az alkalmazására. Pontosabban olyan havidíjas előfizetéseket vezettek be, melyekből alapból hiányzik a roaming, és ha az ügyfél külföldre utazik, felár kifizetésével kapcsolhatja be. Az előre fizetős kártyák (PrePay) esetében szintén

pluszköltségekkel jár a roaming bekapcsolása, és az összeg az ügyfél opciói szerint változhat.

A szolgáltatók azzal védekeznek, hogy ajánlataikkal minden igényt kielégítenek, azokét is, akik időnként használják a roamingot, és azokét is, akik nem terveznek külföldre utazni.

A képviselőház távközlési szakbizottsága felkérte az Országos Távközlési Hatóságot (ANCOM), hogy vizsgálja ki, sérül-e az európai direktíva alkalmazása Romániában. Cătălin Drulă (Mentsétek meg Romániát Szövetség, USR) bizottsági elnök szerint a változásokat hallgatólagosan vezették be, a díjszabások különválasztásával a roamingért felszámított többletdíjat mismásolják el, mely összeg tulajdonképpen nagyobb, mint a roamingdíjak eltörlése előtt volt. Drulă a „roam like at home” elnevezésű, a belföldi díjszabás szerinti barangolásról szóló rendelet buktatóira is figyelmeztet. Szerinte elfogadhatatlan, hogy többletdíjat számítanak fel, ha az előfizető meghaladja az előfizetésébe foglalt adatforgalmat. Ebben a szolgáltatásban is

a mobilszolgáltatók arra törekedtek, hogy kijátsszák az uniós szabályozásokat, vélekedik.

A fogyasztóvédelemhez számos bejelentés érkezett már a roamingdíjakkal kapcsolatosan, derül ki az Adevărul cikkéből. A lapnak nyilatkozó Sorin Mierlea, az InfoCons elnöke szerint a román hatóságok szemet hunynak a mobilszolgáltatók módszerei felett. Az ANCOM is tisztában van a visszaélésekkel, de mindössze annyit tett, hogy felhívta a megkárosított ügyfelek figyelmét, hogy bármikor könnyedén áttérhetnek a roamingot is tartalmazó csomagról, a másik, pluszköltségektől mentes csomagra. Az ANCOM ezzel gyakorlatilag elismerte, hogy a roamingért továbbra is fizetni kell Romániában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro