// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Mintegy 70 kamuprofilja volt a Facebookon a pedofil katonának

// HIRDETÉS

Kiskorúnak adta ki magát, így környékezte meg és zaklatta a gyerekeket. Egy 13 évessel pornográf anyagokat is készített.

Gyermekpornográfia miatt került előzetes letartóztatásba egy Brassó megyei katonai egységnél dolgozó 47 éves katona. A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) és az országos rendőr-felügyelőség (IGPR) közleménye szerint fennáll a gyanú, hogy a 2016. november – 2017. január közötti időszakban Adrian Robert Bratu egy 13 éves kiskorút ábrázoló pornografikus anyagokat készített és birtokolt, valamint tett közzé informatikai hálózatokon.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a gyanúsítottnak körülbelül 70 különböző hamis profilja volt a Facebookon. Kiskorúként mutatkozott be, és 10-17 év közötti gyerekekkel beszélgetett. Az egyes profilokhoz bonyolult háttértörténeteket dolgozott ki, naponta tett közzé bejegyzéseket minden felhasználói fiókról, így pedig több ezer kiskorú „barátra” tett szert. Az ügyészek szerint a 13 éves lányt ismerősnek jelölte egy személy, akinek a profilját a férfi hozta létre, és személyes adatokat kért, de a lány letiltotta a felhasználót.

„Ez arra sarkallta a gyanúsítottat, hogy a lány nevében hozzon létre egy profilt és a nevében obszcén képeket és trágár bejegyzéseket tegyen közzé a lány barátainak oldalain” – magyarázzák az ügyészek. A férfi több kiskorúval is hasonló módon járt el a közösségi hálózaton. „Virtuális szerelmi történet” céljából hozott létre profilokat, a sértettnek pedig fenyegető üzeneteket küldözgetett.

A gyanúsított férfi fogarasi (Făgăraş) lakásán több számítógépet és adathordozót is lefoglaltak a hatóságok. A számítógépeken nagy mennyiségű szexuális tartalmú fényképet találtak, amelyek kiskorúakat ábrázolnak. A gyanúsítottat őrizetbe vették, a Prahova megyei törvényszék pedig 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Krónika

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro