Az oktatási minisztérium szeretné kideríteni, min múlik, hogy egyes helyeken nem oltatta be magát kellő számú pedagógus.
Ha már a jelenléti oktatás hétfői újrakezdését az iskolák személyzetének átoltottságához kötötték – mint ismert, ahol a pedagógusok és a kisegítő személyzet legalább 60 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltást, ott a diákok visszatérhetnek az iskolapadokba –, az oktatási tárca a végére akar járni, mi az oka, hogy egyes intézményekben akár 100 százalékos is lehet az átoltottság, míg mások a sor végén kullognak. Emiatt pedig a diákoknak online oktatásban kell tanulniuk. Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter vasárnap este elmondta, személyesen gratulált egy bukaresti óvoda igazgatónőjének, miután az ott dolgozók mindegyike oltott, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy
hiszen ezekben lehet alacsony átoltottsági számokra számítani. Márpedig nem normális, hogy valaki pedagógus, akinek jó példával kellene szolgálnia a diákok számára, de nem fogja fel az oltás jelentőségét és szükségességét – figyelmeztetett a miniszter. Ezért aztán hétfőtől a minisztérium ellenőrző testülete kirajzik az ország iskoláiba és óvodáiba, hogy kiderítse, miért alacsony egyes helyeken az átoltottság. Cîmpeanu elmondta, megháromszorozták az ellenőrzést végző csapatok számát, ezek pedig az egészségügyi szabályok betartása mellett azt is megvizsgálják majd, mi az oka annak, hogy egyes helyeken szégyenletes, legfeljebb 12 százalékos az átoltottság. Az pedig kiemelten súlyos, hogy
A miniszter azt is elárulta, hogy ha azt a korábbi szabályt alkalmazták volna, miszerint csak a 6 ezrelék alatti fertőzöttségű településeken indul újra a jelenléti oktatás, csak az iskolák 7 százalékában térhettek volna vissza a diákok az iskolapadokba, míg azzal, hogy az iskolai személyzet átoltottságától tették függővé, az iskolák több mint 67 százaléka újra nyithat. Ráadásul Cîmpeanu szerint ez utóbbi változat mellett szól az is, hogy a diákok körében is egyre nagyobb az átoltottság, már sikerült meghaladni a 30 százalékot.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.