// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Mindent ütnek, ami osztrák: cukorgyár kapott borsos összegű bírságot a fogyasztóvédelemtől

// HIRDETÉS

A hatóság szerint megtévesztik a vásárlókat.

Egyre nagyobb méreteket ölt az ország schengeni csatlakozásának megvétózása miatt osztrák cégek és érdekeltségek ellen indított kampány Romániában, amelybe egyre több állami intézmény is beszáll: ezúttal a fogyasztóvédelem jelentette be, hogy osztrák érdekeltségtű cukorgyárat bírságolt meg.

Az osztrák tulajdonú Agrana által üzemeltetett buzăui cukorgyárról van szó.

A hivatalos indok persze nem az, hogy osztrák cég, hanem az, hogy megtévesztették a vásárlókat.

A fogyasztóvédők azt rótták fel, hogy a gyártó által előállított két márka, az egykilós kiszerelésű Mărgăritar és Coronița kristálycukrok csomagolásán nem tüntetik fel a származási helyet és az alapanyagot.

A csomagolásokon csupán annyi szerepel, hogy EU-s és nem EU-s országokból származik a termék, de nem tudni, hogy melyek ezek az országok, és azt sem, hogy melyik készül cukorrépából, és melyik nádcukorból.

A fogyasztóvédők mindezt olyan mérvű kihágásnak találták, hogy

borsos összegű, 50 000 lejes bírsággal sújtották a céget.

Az Agrana Buzău mellett Roman városában is működtet egy cukorgyárat, a két üzem évente összesen több mint százezer tonna cukrot állít elő.

Mint megírtuk, nem a fogyasztóvédelem az első állami hatóság, amely osztrák érdekeltségek ellen lép fel: a közlekedési tárcának alárendelt intézmények is jelezték, hogy felszámolják az osztrák Erste Bank tulajdonában levő BCR-nél fenntartott bankszámláikat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén
Székelyhon

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén

Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.

// még több főtér.ro