Az USR egyszerű indítványt nyújtott be Sorin Cîmpeanu ellen, a minisztérium előtt tüntetés van… Na és?
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyszerű indítványt nyújtott be a parlamentbe Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter ellen, akivel kapcsolatban komoly plágiumvádak merültek fel. Mint megírtuk, a fontos tisztségekben lévő plagizátorok lebuktatására szakosodott Emilia Șercan újságíró hétfőn tett közzé egy cikket, amelyben leírja, hogy Cîmpeanu 92 oldalt emelt át lényegi változtatás nélkül egy 2006-os munkájába a szerzők megjelölése nélkül egy olyan 6 évvel korábbi munkából, amelynek társszerzője volt ugyan, de abban csak 9 oldalt jegyzett.
A cikk arra is kitér, hogy a miniszter oktatási reformjai, amelyeket át akar vinni a parlamenten a felsőoktatást érintő részben többek között éppen a plagizátorok bőrét kívánja menteni azzal, hogy ezek a vétkek a „reform” értelmében könnyen elévülhetnek. Ez nyilván a szintén plágiumvádak árnyékába került miniszterelnöknek, Nicolae Ciucának is kapóra jönne.
Az USR egyszerű indítványának szövege amúgy erre is kitér: amellett, hogy plagizátornak, tolvajnak és egyebeknek nevezi Cîmpeanut, arra is utal, hogy azt a kormányt, amelyben ő oktatási miniszter lehet szintén egy plagizátor, Nicolae Ciucă vezeti.
Az egyszerű indítvány lényege is egyszerű: ha a parlament megszavazza, Cîmpeanu repül. Ám a torzszülött koalícióra való tekintettel, amely a parlament döntő többségét egy érdekhálóba fonja, ez aligha fog megtörténni.
Annak dacára sem, hogy nem is ez az első kezdeményezés Cîmpeanu lemondatására: Dacian Cioloş új pártja, a REPER már kezdeményezte egy egyszerű indítvány benyújtását egy 40 ezer polgár által aláírt petícióra hivatkozva, csak nem találtak hozzá politikai partnereket. Amúgy mi is megírtuk már a kifogásainkat Cîmpeanu úr ellen.
Az oktatási minisztérium előtt amúgy szerdán is a miniszter lemondását követelő tüntetés zajlott; a tüntetők között olyan ismert személyiségek is megjelentek, mint Tudor Giurgiu filmrendező, az A kategóriás TIFF filmfesztivál igazgatója.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.