Ötödször játszik majd az olasz főváros valamelyik klubja ellen a kincses városi focicsapat: már háromszor találkozott az AS Romával, és másodszor fog a Lazióval, ezúttal a Konferencialiga egyenes kieséses szakaszában.
A kétszeres olasz bajnoknál keményebb ellenfél nem is jöhetett volna a Kolozsvári CFR számára az Európa Konferencialiga egyenes kiesés szakaszában: a jelenleg a Serie A harmadik helyén álló kék-fehérek keretértékét 255 millió euróra becsülik. Legértékesebb focistájuk, a 60 millióra taksált szerb
Az edző Maurizio Sarri 2019-ben Európa Ligát nyert a Chelseaval, 2020-ban pedig olasz bajnokságot a Juventusszal.
A Lazio az Európa Liga legbonyolultabb és legkiegyensúlyozottabb csoportjából esett át a harmadik számú kupasorozatba: mind a négy csapat 8-8 ponttal zárt, és csak a gólarány döntött a sorrendről, amely alapján az olasz együttes harmadik lett a Feyenoord és Midtjylland mögött, de a Sturm Graz előtt.
" target="_blank" rel="noopener">kikapott tőle a római Olimpico-stadionban.
És harmadik tavaszi kupaszereplésére harmadszor kapott topligás ellenfelet a vasutascsapat, amely 2013-ban az Inter, 2020-ban pedig a Sevilla ellen esett ki az Európa Liga legjobb 32 csapata között.
Mi mindenesetre megint látunk egy komoly ellenfelet a Fellegváron.
Európa Konferencialiga, play-off:
Qarabag–KAA Gent
Trabzonspor–FC Basel
Lazio–Kolozsvári CFR
Bodo/Glimt–Lech Poznan
SC Braga–Fiorentina
AEK Larnaca–Dnipro-1
Sheriff Tiraspol–Partizan Belgrád
Ludogorec–Anderlecht
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntők:
RB Leipzig–Manchester City
Club Brugge–Benfica
Liverpool FC–Real Madrid
AC Milan–Tottenham Hotspur
Eintracht Frankfurt–SSC Napoli
Borussia Dortmund–Chelsea
Internazionale Milano–FC Porto
Paris Saint-Germain–Bayern München
Európa Liga, play-off:
FC Barcelona–Manchester United
Juventus–FC Nantes
Sporting Lisszabon–Midtjylland
Sahtar Doneck–Stade Rennes
Ajax Amsterdam–Union Berlin
Bayer Leverkusen–AS Monaco
Sevilla FC–PSV Eindhoven
FC Salzburg–AS Roma
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.