Az első a nyelvi jogokra, a mostani a kisebbségvédelmi keretegyezményre vonatkozik.
Elküldte december 1-jén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közösen készített árnyékjelentését a Keretegyezmény a nemzeti kisebbségek védelméről című nemzetközi jogi egyezmény romániai alkalmazásáról.
Az egyezmény aláírása óta a román kormány négy alkalommal küldött beszámoló jelentést az Európa Tanács illetékes bizottságának, a legutóbbit az idei év elején. A kormány jelentésével párhuzamosan az RMDSZ is készített egy árnyékjelentést, rajtuk, valamint az EMNT-n és az SZNT-n kívül a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) és a kolozsvári Muszáj-Musai civil csoport is dolgozik a maga árnyékjelentésén.
Az EMNT és az SZNT árnyékjelentését Toró Tibor, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója, Dabis Attila, az SZNT külügyi megbízottja, valamint Bakk Miklós, a Sapientia oktatója készítették.
De miért kell árnyékjelentést készíteni? Mi a probléma a román jelentéssel? Olvassa el korábbi cikkünkben!
A 61 oldalas angol nyelvű dokumentum a bevezető jellegű fejezeteket követően a Keretegyezmény több cikkelyére vonatkozóan nyújt részletes, kutatáson alapuló elemzést a kisebbségvédelmi dokumentum romániai alkalmazásáról. Az árnyékjelentés többek között behatóan ismerteti a székely zászló használata ellen elkövetett hatalmi és civil visszaéléseket, valamint felhívja a Keretegyezmény Szakértői Bizottságának a figyelmét a Székely Szabadság Napja alkalmával elkövetett állami jogsértésekre. Továbbá a dokumentum kitér a kisebbségi nyelvhasználati jogok jelenlegi helyzetére, részletes esettanulmányokban számol be a kisebbségi oktatás és ezen belül kiemelten a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanszékeinek a helyzetéről, valamint megjegyzéseket fűz a decentralizációval kapcsolatos vita kisebbségi vonatkozásaihoz is.
Románia március elején – három év halasztás után – küldte el az Európa Tanácsnak a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Kartája végrehajtásáról szóló második jelentését. Ennek következtében 2016. május 9–13. között Romániába látogattak a karta végrehajtását felügyelő Szakértői Bizottság tagjai. Mindezeket megelőzően több szervezet – köztük az EMNT is – jelezte a Karta Titkárság felé (a hivatalos tájékoztatási ügymenetet követve), hogy árnyékjelentést készít, melyet június végén el is juttattak az illetékesekhez. Ennek ellenére a bizottság tagjai nem találkoztak a civilek képviselőivel.
Toró Tibor a Főtérnek elmondta, abban reménykednek, hogy a májusi látogatásról eltérően ezúttal találkoznak a szakértői bizottság Romániába látogató képviselőivel. Tartják a kapcsolatot a Titkársággal és 2017 előtt biztosan nem kerül sor a romániai látogatásra.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.