// 2025. augusztus 22., péntek // Menyhért, Mirjam

Milliókat költ a kormány arra, hogy több ezer táblagépet osszon szét a rendőrök között

// HIRDETÉS

A cél hivatalosan a közlekedés biztonságának fokozása.

Készülhetnek a közlekedési rendőrök: a következő hónapokban a kormány összesen tízezer táblagépet oszt majd szét közöttük.

Persze a cél nem az, hogy az unalmas órákban a járőrkocsikban online játékokat játszva üssék agyon az időt: a hivatalos indoklás szerint az intézkedés a közlekedés biztonságának növelését szolgálja.

A rendőrség már ki is hirdette a közbeszerzési eljárás győztesét, a román Gersim céget, amelyet az ország legnagyobb telefonbeszállítójaként jellemez a gazdasági sajtó.

A tízezer táblagépért összesen 19,79 millió lejt fizetnek,

ami nem is olyan rossz ahhoz képest, hogy eredetileg 38 lejt szántak volna az ügyletre.

A táblagépeket 2024. június elsejéig kell leszállítani.

A cél az, hogy a forgalmi rendőrök

a lehető leggyorsabban hozzáférhessenek a rendőrség központi adatbázisához,

emellett hatékonyabbá tesz a forgalom megfigyelését és irányítását, illetve segít megelőzni, illetve felderíteni a közlekedési bűncselekményeket.

A táblagépeket szállító Gersim Impex egy Dan Ștefănescu nevű üzletember tulajdonában van, tavaly 40 millió lejes nyereséget jegyzett, ami 8 százalékkal több az előző évinél.

Van egy olyan gyanúnk, hogy az idei év még gyümölcsözőbb lesz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

// még több főtér.ro