A létesítményeket újranyitó jogszabályról Iohannis semmit nem tud, ezért a PSD-elnök lehazugozta az államfőt. Aztán jött Orban, és előállt egy új verzióval.
Folytatódott ma a kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt közti összecsapás a zárt térben működő piacok megnyitása körül.
Mint ismeretes, egy kormányrendelet értelmében járványvédelmi okokból november 9-én lakat került a zárt térben működő piacokra, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban úgy érezte, kiváló alkalom lenne most beleköpni a liberális levesbe, és november 12-én sikerült átvernie a parlamenten egy módosítást, amely szerint az említett létesítmények mégis nyitva maradhatnak vészhelyzetben (a járványvédelmi előírások betartásával).
Már november 30-at írunk, az említett jogszabályt azonban még mindig nem írta alá az államfő. Klaus Iohannist amúgy ma meg is kérdezték, mit tud a dologról, erre azt válaszolta, hogy nem jutott el az íróasztaláig az említett törvénymódosítás.
Erre ugrott is Marcel Ciolacu PSD-elnök, és jól lehazugozta Iohannist, a törvényt ugyanis már szinte húsz napja elküldték kihirdetésre, majd a Facebook-oldalára bemásolta a képviselőház honlapjáról egy hivatkozást, amely szerint a törvényt már november 12-én (!) elküldték az államfőnek kihirdetésre.
Ekkor már Ludovic Orban is úgy érezte, meg kell szólalnia a témában, és gyorsan megvédte a főnökét: a miniszterelnök szerint a zárt terű piacok megnyitására vonatkozó jogszabályt megtámadták az alkotmánybíróságon, mivel „egy törvénnyel nem írható felül egy kormányhatározat, amely a vészhelyzetről szól”.
Orban úgy emlékszik, hogy már pénteken aláírta az alkotmánybíráknak továbbított dokumentumot. A lényeg pedig az, hogy a szabadba száműzött kistermelők tovább fagyoskodhatnak a piacok melletti járdákon, vagy a parkolókban, ha még bírják.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Meghonosodott a hibrid munkavégzés Romániában. Medve támadt egy férfira Maros megyében.

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.

További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.

… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.

Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.