Ez történik például az egyetemi hallgatók és középiskolások ingyenes utazástatásával.
Bő másfél évvel ezelőtt történt, hogy Romániában az egyetemi hallgatók és középiskolások megkapták az ingyenes utazáshoz való jogot. Ez egy csodálatos dolog, nehéz is lenne tagadni. A kedvezményezett szépen beszerez magának egy ingyenjegyet, felkászálódik a vonatra és már utazik is.
Igen ám, de a pakliban az is benne volt, hogy a remek projekt biztosítja az online jegybeszerzés lehetőségét is. Ami, tekintettel arra, hogy az internethasználattal együtt növekvő nemzedékekről van szó, teljesen logikus, természetes, ahogy tetszik.
És akkor itt kezdődik a nyomor. Ugyanis az a helyzet, hogy a kedvezményezettek ma sem tudják interneten beszerezni a jegyeiket. Vagyis, szépen el kell zarándokolniuk a vasúttársaság jegypénztáraihoz és ki kell állniuk az esetleges sorokat. És gondoljunk csak bele: bizonyos időszakokban (vakáció előtt vagy épp a vége felé) irtó sok kedvezményezett akar a legkülönbözőbb A pontokból a legkülönbözőbb B pontokba utazni. Milyen könnyű is lenne, ha lazán beszerezhetnék a jegyeiket online. És milyen sorok alakulnak ki így, hogy ez a lehetőség nem létezik.
A Romániai Diákszervezetek Országos Szövetsége (ANOSR) szerint az előállt helyzetért három intézmény felelős: a román vasúttársaság (CFR), a közlekedési minisztérium, illetve az oktatási minisztérium.
Az oktatási minisztérium azért, mert nem küldi le a kedvezményezettek listáját a vasúttársaságnak. Ha ezt a mindenkori tanév kezdetén megtenné, zökkenőmentes lenne a zsúfolt időszakokban utazók miatt kialakuló gyurakodás kezelése. Meg hát, adatbázis is lenne, készen.
A vasúttársaság azért, mert nem intézkedik az internetes jegybeszerzési rendszer ügyében, illetve azért, mert nem intézkedik a megfelelő vasúti személyszállítást biztosító, elegendő számú vagon beszerzése ügyében.
A közlekedési minisztérium pedig azért, mert szemmel láthatólag nem érdekelt a fejlesztések finanszírozásában.
Röviden, erről van szó. Vagyis, így nyomorítanak meg egy remekül induló, remek projektet Romániában.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.