// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid

Miért nem mindegy, hogy miként szerepel a nemi jelölés az új személyi igazolványokon?

// HIRDETÉS

Románia szembemegy az EU elvárásaival, mert nem vezet be harmadik opciót a nemi identitás meghatározására a személyi okmányokban. A biológiai nemet sem sikerült észrevétlenül lecserélni a társadalmi nemre.

Az elmúlt évtizedekben olyan sok fogalmat alkottak az egyes emberek saját nemének leírására, és olyan heves reakciókat vált ki, ha valaki nem alkalmazkodik az ezzel kapcsolatos kusza elvárásokhoz, hogy szinte zavarba jövünk, amikor egy férfiról vagy nőről állítanánk valamit, de közben nem akarunk senkit sem megsérteni.

A progresszív és konzervatív (nyugati-keresztény) világfelfogás összeegyeztethetetlennek tűnik a gender-kérdésben, az EU viszont már határozottan állást foglalt azzal, hogy ajánlása szerint az elektronikus személyi kártyákra az állampolgár társadalmi nemét (genderét) megnevező mezőben a férfi (M) vagy a (F) rövidítéseken kívül egy X is megjelenhet a különutasok kedvéért, akik egy hivatalos dokumentumban sem hajlandóak a biológiai nemük alapján meghatározni saját magukat.

Az ajánlásról nincs egységes álláspont az EU-ban,

némelyik tagállam, például Hollandia vagy Németország teljesen lemondtak/lemondanak arról, hogy a személyi igazolványban feltüntessék a biológiai vagy társadalmi nemet, míg Lengyelország vagy Magyarország egyértelművé tette, hogy szembemegy az LMBTQ+ közösség jogköveteléseinek engedő EU-val.

Románia, mint mindig, úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne az egész dilemmához, enged is, meg nem is az ajánlásnak: az új típusú személyi igazolványokon lecserélte a biológiai nemet (sex) a társadalmi nemre (gender), de a továbbiakban is a biológiai nem alapján határozza meg, hogy a személyi igazolvány birtokosa férfi vagy nő (harmadik opció fel sem merült).

Ezzel a semmi konkrét jelentőséggel nem bíró gesztussal is kiverte a biztosítékot

először az AUR-nál, majd a PNL egyes politikusainál is, akik tiltakozásukat fejezték ki azért, mert a román sex szót genre cserélték. Ennek nyomán a belügyminisztérium (MAI) alá tartozó országos lakosság-nyilvántartói igazgatóság máris jelezte, hogy bármikor visszacserélhető gen szó a sexre, hiszen a Kolozsváron debütáló elektronikus személyi igazolványok kibocsátása egyelőre kísérleti jellegű.

A lakosság-nyilvántartásért felelős igazgató ugyanakkor emlékeztetett: a kártyák formailag és vizuálisan az EU szabályzatának kell megfelelniük. Bizonyos mezőknek kötelező módon meg kell jelenniük a kártyán, akárcsak az EU zászlajának.

A román zászló nem fért rá, de ott van helyette a címer,

más országok (például Franciaország) inkább a nemzeti zászlót tüntetik fel rajta és elhagyják a címert. A kísérleti program keretében 5-6 hónap alatt ötezer elektronikus igazolványt bocsátanak ki, majd a fokozatosan kiterjesztik az ország többi lakosság-nyilvántartó hivatalára is. Addig is lehet tökéletesíteni az elképzeléseket.

Az már most biztos, hogy Románia elektronikus személyi igazolványa nem fog tökéletesen megfelelni az EU-nak, mivel nem vezeti be a harmadik opciót a társadalmi nem meghatározásához, emellett eléggé valószínű, hogy újra a biológiai nem (sex) fog szerepelni rajta.

Az új személyi igazolvány 2031-ig veszi át a helyét a jelenleg használt, 1997-ben bevezetett kártyáknak. Addig Románia is eldöntheti, hogyan kezeli a nem-bináris nemi identitás kényes kérdését az okmányok szintjén: követi az EU-s trendeket, idomul a lakosság véleményéhez, vagy fontosabb lesz az ortodox egyház hozzáállása, akárcsak a szexuális nevelés esetében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?
Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro