// 2026. május 3., vasárnap // Tímea, Irma

Miért nem lehet megvonni Kelemen Hunor román állampolgárságát?

// HIRDETÉS

Még csak kezdeményezni sem, mert értelmetlenség.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a múlt hét végén adott egy interjút a kolozsvári Szabadságnak és azt mondta, hogy a romániai magyarok nem tudják és nem is akarják megünnepelni az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumát.

A nyilatkozat természetesen kiverte a biztosítékot, a szakszervezeteket, civil szervezeteket, az üzleti szférát képviselő Románia Korszerűsítéséért Nemzeti Koalíció (CNMR) nevű szövetség reagált az interjúban elhangzottakra.

A szervezet felszólította Kelement hogy mondjon le képviselői mandátumáról, és sürgősen tisztázza a román államhoz való viszonyát. Ellenkező esetben azt javasolják az állampolgári hatóságnak, hogy vonja vissza Kelemen román állampolgárságát.

Ilyesmire volt már sok példa az elmúlt években, évtizedekben Gheorghe Funartól Vadim Tudorig több harcos román patrióta követelte habzó szájjal, hogy egy-egy karcosabb magyar nyilatkozat után az illetőnek vonják meg a román állampolgárságát.

Csakhogy ezzel a követeléssel van egy kis gond, vagyis inkább egy nagy probléma, ugyanis alkotmányellenes. Románia alkotmánya 5 cikkelyének 2. bekezdése ugyanis egyértelműen leszögezi, hogy

nem lehet a román állampolgárságot megvonni attól a személytől, aki születés révén szerezte meg.

Vagyis aki román állampolgárnak született, az az is marad, hacsak önként nem mond le róla.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Székelyhon

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro