A legújabb EU-s szintű kutatás szerint van még hová fejlődni.
Időnként készül egy jelentés arról, hogy az Európai Unió tagállamaiban forgalmazott termékek nem azonos minőségűek, amin rendszeresen felháborodunk, aztán elcsitul a dolog, és minden megy tovább a megszokott módon. Bár az Európai Bizottság 2019-ben módosította a multinacionális cégekre vonatkozó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló irányelvet, az azóta végzett vizsgálatok újra és újra igazolják az összetevők közti különbségeket. Igaz, a kettős mércét alkalmazó gyártókat és forgalmazókat csak 2022-től büntetik.
Ezúttal az Európai Bizottság házi kutatóintézete, a Közös Kutatási Központ tette közzé az ezzel kapcsolatos jelentését, melyből kiderül, az újonnan megvizsgált, azonos vagy hasonló csomagolású termékek egyharmada esetén bizonyítható eltérés. Még mielőtt ismételten felháborodnánk, a kutatás leszögezi, hogy az eltérések nem földrajzi alapon léteznek, azaz a különbség nem a keleti és a nyugati országok között tapasztalható. Ugyanakkor az eltérés nem minden esetben minőségbeli.
A román fogyasztóvédelem beszámolója szerint húszból tíz termék esetében tapasztalható szenzoriálisan különbség, értelemszerűen azoknál, amelyeknél az összetevők között is lényeges az eltérés. Összesen 128 termék 1380 mintáját vizsgálták meg, az EU 19 tagállamából. A tanulmány az élelmiszerek 9 százalékának összetételében mutatott ki különbségeket a teljesen egyforma csomagolás és címke ellenére. A vizsgált élelmiszerek további 22 százalékának annak ellenére hasonló volt a csomagolása, hogy az összetételük különböző volt.
Bizonyos eltéréseket a kereskedők egyébként a helyi fogyasztóvédelmi törvények közti különbségekkel és ízlésbeli szokásokkal magyaráznak, ami érthető is lenne. Csakhogy minden különbségről tájékoztatni kell a vásárlót, kiküszöbölve a megtévesztés lehetőségét, ellenkező esetben 2022-től a kiszabható bírság a gyártó árbevételének akár 5%-át is elérheti.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.