// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Goodbye turist

Mi a legnagyobb baj jelenleg a romániai turizmusban?

Mindenki pánikszerűen menekül a vendéglátásból: az elmúlt másfél évben a személyzet inkább átképezte magát, mintsem ölbe tett kézzel várja a szektor állami megsegítését.

Minden olyan országban, ahol a turizmus a hazai gazdaság alappillérét képezi, az idegenforgalmi ágazatban dolgozók megtartását és támogatását az állam prioritásként kezelte. Romániának minden adottsága meglenne ahhoz, hogy megéljen a vendéglátásból, de ez – most éppen a járvány okán – nem számít prioritásnak. Ha annak számítana, akkor a belpolitikai sakkozással elfoglalt politikai elit nem venné félvállról a tényt, hogy

az elmúlt 18 hónapban a romániai turizmus elvesztette alkalmazottainak 30 százalékát.

Akárcsak az építő-, úgy a vendéglátó-iparban is a munkaerőhiány jelenti a legnagyobb gondot, amit mostanában az ázsiai vendégmunkások minél nagyobb fokú bevonásával próbálnak megoldani, csakhogy ez bonyolultabb folyamat, mint gondolnánk. Nemcsak a Romániába kívánkozó vendégmunkások számán múlik ez, hanem azon is, hogy milyen ösztönzőket dolgoz ki, illetve mennyit enged a szokásos bürokráciából a román államapparátus. A romániai hoteltulajok szövetségének elnöke, Călin Ile ismételten felhívta a figyelmet, hogy továbbra is a munkaerőhiány miatt nem halad egyről a kettőre az ágazat. Az elmúlt 18 hónapban 30 százalékkal csökkent a vendéglátásban dolgozók száma, ezzel együtt a járványügyi korlátozások miatt drasztikusan visszaesett a vendégéjszakák száma is. Míg a járvány előtt, 2019-ben 30 millió vendégéjszakát regisztráltak országosan, 2020-ban már csak 14,4 milliót.

Idén közel 20 millió vendégéjszakát számoltak össze,

mely ugyan több a tavalyinál, de még mindig messze alulmarad a „normális” évek számaitól. Aki csak tehette, átképezte magát: elsősorban a kereskedelem, az IT és az építőipar volt vonzó a turizmusból távozó alkalmazottak számára. Călin Ile elsősorban az állam passzivitásával magyarázza a kialakult helyzetet, mely nemcsak az alkalmazottak megtartása iránti érdektelenségben mutatkozott meg, hanem a romániai idegenforgalmi célpontok külföldi népszerűsítésében is. Pontosabban abban, hogy Románia nem fárasztotta magát feleslegesen a külföldi népszerűsítéssel, miközben a turizmust jobban kihasználó országok éppen mostanában kapcsoltak rá. A román állam semmilyen stratégiával nem rendelkezett az elmúlt időszakban, és

minden nehézséget azzal rázott le magáról, hogy világjárvány van.

Ezzel a magatartással, illetve külföldi vendégmunkások bevonzása nélkül aligha orvosolható a krónikus személyzethiány – magyarázta a szakember. Egy másik probléma – a sok közül –, hogy a román állampolgárok inkább külföldön költik el a nyaralásra szánt pénzüket, mintsem a hazai, többnyire gyengébb minőségű szolgáltatásokat válasszák.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.