// 2025. december 8., hétfő // Mária

Menekülnek a górék Ukrajnából

// HIRDETÉS

Futnak a Janukovics-rezsim vezetői. Van aki külföldre, van aki csak keletre. Például maga Janukovics. A Lenin-szobrok is sorozatosan buknak. Le.

Az ukrán kormány tagjainak többsége elhagyta munkahelyét, és ismeretlen helyre távozott, ezért az egyetlen legitim hatalmi intézmény jelen pillanatban a törvényhozás - jelentette be szombaton a parlamentben az ellenzéki Haza párt egyik képviselője.

Az MTI közlése szerint Olekszandar Turcsinov arra tett javaslatot, hogy a parlament nevezzen ki ügyvezető kormányfőt és belügyminisztert.

 

Közben viszont lefejezte magát a parlament is: indoklás nélkül benyújtotta lemondását Igor Kaletnik parlamenti alelnök - ezt a törvényhozás másik alelnöke, Ruszlan Kosulinszkij jelentette be. Előzőleg arról is tájékoztatta a képviselőket, hogy betegsége és gyógykezelése miatt lemondott Volodimir Ribak házelnök is.

 

Elmenekült a tömegbe lövető belügyminiszter

 

Pénteken a parlament leváltotta Vitalij Zaharcsenko belügyminisztert, mert őt tették felelőssé a tüntetők elleni, lényegében embervadászattá vált brutális fellépésért. Szombatra állítólag már el is menekült az országból. Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint Fehéroroszországba szökött Zaharcsenko. A belügyminiszter meneküléséről a tüntetők adtak hírt először.

 

Közben Janukovics elnök is elhagyta Kijevet, de az országot nem. Az orosz határhoz közeli Harkivba tette át a székhelyét - írja a 444.hu. A város Janukovics erős bástyája. Tegnapi hírek szerint a tüntetők ma tízig adtak határidőt az elnöknek a lemondásra.

 

Viktor Janukovics holléte az egyik legnagyobb titok

Az államfő péntek éjjel hagyta el Kijevet, állítólag azért, hogy Harkivban részt vegyen pártja délkelet-ukrajnai szervezeteinek kongresszusán. Míg a de jure kormányzó Régiók Pártjának egyes politikusai azt közölték, hogy Janukovics már Harkivban van, az ottani repülőtéren cáfolták, hogy leszállt volna ott az elnöki gép. 

 

A biztonsági szolgálat egyik magas rangú illetékese azt mondta a Reutersnek, hogy Janukovics még Ukrajnában van, de nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan hol. 

 

A Kijev melletti elnöki rezidencián mindenesetre nincs Janukovics, és egy ukrán tévécsatorna újságírói szabadon besétálhattak a hatalmas épületbe. A rezidencia őrei kalauzolták őket, és azt mondták, hogy bárki felkeresheti az elnöki rezidenciát, csak ne fosztogassanak.

 

 

A tüntetők a Flightradar alkalmazáson követték Viktor Janukovics gépét, ezért kapott szárnyra a hír, hogy Janukovics állítólag elmenekült. Az AOJ92C jelzésú Airbus A318-asa az éjszaka folyamán elhagyta Ukrajnát, és az Egyesült Arab Emirátusok Fujairah repülőterén szállt le. 

 

Andrij Parubij, a Majdan egyik vezetője azt jelentette be, hogy szombatra virradóra teljes ellenőrzésük alá vonták a kormányzati negyedet, a parlament, az elnöki és a miniszterelnöki hivatal, illetve a belügyminisztérium épületét is. De a céljuk az egész főváros kontroll alatt tartása. 

 

Dőlnek a Lenin-szobrok

 

Az ukránok számára most jött el 1989: országszerte döntik le a talapzatokról Lenin szobrait.

 

 

 

A Kyevpost azt írja, Julija Timosenko nagynénje szerint a volt miniszterelnök március elsején szabadulhat.

 

Kárpátalján mégsincs mozgósítás, csak sorozás

 

Megerősítették a fegyverraktárak védelmét az ukrán hadsereg Kárpátalján állomásozó egységei, de a csapatok semmilyen mozgást nem végeznek – nyilatkozta Ivan Vaszilcjun ezredes, a kárpátaljai hadkiegészítő parancsnoka az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap szombaton megjelent számának.

 

Arra a hírre reagálva, hogy Kárpátalján többen katonai behívót kaptak, a parancsnok kifejtette: ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen az ukrán hadügyminisztérium a sorkatonai szolgálat megszüntetését – az előzetes tervekkel szemben – még a múlt év októberében 2017-re halasztotta. 

 

De csak azokat a fiatalokat sorozzák be, akik megfelelnek az utóbbi időben megszigorított minden követelménynek, és vállalkoznak a szolgálatra – emlékeztetett a kárpátaljai hadkiegészítő parancsnoka.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Egy ex-fodrásznő ült egy vízügyi intézmény vezetőségében… és 100 000 embernek ma nincs vize…
Főtér

Egy ex-fodrásznő ült egy vízügyi intézmény vezetőségében… és 100 000 embernek ma nincs vize…

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette
Krónika

Orbán Viktor közelgő háborúról szóló kijelentése a román sajtó figyelmét is felkeltette

A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit
Székelyhon

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit

Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS