// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Melyik megye gazdasága roppant bele a járványhelyzetbe? Melyik megye maradt talpon?

// HIRDETÉS

Kolozs megyét az informatikai szektor mentette meg a fesztiválokból és a turizmusból származó bevételkiesés okozta csődtől.

Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság (CNSP) legújabb elemzése szerint elég nagy szakadék van az egyes romániai megyék között abból a szempontból (is), hogy melyik hogyan vészeli át az aktuális válsághelyzetet. Vannak ugyanis olyan megyék, melyek stabil bevételi forrásokkal rendelkeznek, így a gazdasági bizonytalanság nem okoz összeomlást, de az ellenkezőjére is bőven akad példa.

Románia bruttó hazai terméke (GDP) 2020-ban 4,4%-ban csökkent 2019-hez képest, ehhez viszonyíthatjuk az egyes megyék gazdasági teljesítményét. Míg Buzău megyében 0,2%-os volt a visszaesés, addig a szomszédos Brăilă megyében 7,5%-kal csökkent a GDP. Ebből is látszik, hogy a gazdasági visszaesés nem feltétlenül régiófüggő. A hivatalos adatok szerint a legnagyobb baj Argeș (-9,3%), Dâmbovița, Szatmár és Teleorman (8%) megyékben van, míg Kolozs megye a fesztiválszezon kiesése ellenére egész jól áll a maga 1,1%-val. A középmezőnyt Temes vagy Konstanca megye erősíti 5,6 illetve 7%-kal.

Az adatokat nagyon sok tényező befolyásolja, például a turizmus vagy a nemzetközi kereskedelem mértéke. Argeș megye esetében az autógyártás visszaesése okozta a GDP bezuhanását, míg Kolozs megye az IT szektornak és az építőiparnak köszönheti, hogy talpon maradt, sőt, enyhe növekedést is sikerült elérnie.

A gazdasági előrejelzések szerint 2024-ig Brăila, Beszterce-Naszód, Máramaros és Szatmár megye számíthat a legkisebb gazdasági növekedésre, míg Buzău, Galac és Kolozs megye továbbra is fejlődni fog.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro